_
hirdetés
_
hirdetés
Folyamatos vita zajlik arról, milyen irányba kéne vinni az oktatás jövőjét. Bár láthatunk, és magunk is bemutattunk már különféle ötleteket, trendeket, egyáltalán nem biztos, hogy 10 év múlva is úgy fognak gondolkodni ezekről a témákról, mint most. Van viszont egy trend, mely egész régre nyúlik vissza, és mára már úgy tűnik, domináns irányadóvá vált an európai oktatás jövőjét illetően.
Learning outcomes, magyarul tanulási eredmények – ez egy olyan oktatási módszer, mely fókuszában az áll, hogy egy tanulási folyamat végén az adott tanuló milyen képességeket, kompetenciákat birtokol, attól függetlenül, hol, mikor vagy hogyan szerezte meg azokat. A hagyományos oktatási gyakorlattal szemben, melyek középpontjában a tananyag tartalma, illetve az tanulási folyamat szabályozása, meghatározása áll, ennek a céltudatos oktatási módszert elsősorban az érdekli, mi lesz ezeknek a folyamatoknak az eredménye. A tanulási eredmények pedig összekapcsolódnak és egymásra épülnek.
Röviden és tömören: itt nem az a lényeg, hogy hogyan, és mit tanulunk, hanem az, mit tudunk és mire leszünk képesek akkor, amikor kikerülünk az iskolapadból.
Ez a fajta módszertan egyre jelentőségteljesebb szerepet tölt be az oktatásban mind európai, mind nemzetközi szinten, ezen felül pedig a szakképzést az elmúlt húsz évben befolyásoló trendek egyik legfontosabbjának tartják.
Fő előnyeként azt tartják számon, hogy átláthatóbbá teszi a szakképzést,
_
hirdetés
_
hirdetés
ugyanis, ha a hangsúly egy egységes keretrendszerbe helyezett képességek, kompetenciák elsajátítására kerül át, a munkáltatók számára az ilyen módon megszerzett képesítések megbízhatóbbá válnak, és a munkavállalók és könnyebben el tudnak helyezkedni.
Ezzel szemben fő ellenérvként azt szokták felhozni, hogy túlságosan is centralizálja az oktatást, a releváns döntéshozók köre ugyanis nem túl tág. Sokakban felmerült az is, hogy maga a módszertan túlságosan is szűk látókörű, túlságosan is célorientált, az értékelési kritériumok pedig túl nyitottan értelmezhetők, nem eléggé tiszták, így elbizonytalaníthatják az oktatókat. Ez a bizonytalanság pedig átterjedhet a munkaerőpiaci szereplőkre is, kiknek szemében ezáltal leértékelődnek az ilyesfajta módon megszerzett képesítések.
Ezen felül az oktatóknak is kihívást jelenthet a szemléletváltás, akár évtizedekbe is telhet, amíg a rendszerszintű átállás megtörténik – bár hazánkban ez a módszer már legalább egy évtizede jelen van. A legnagyobb szerepet jelenleg a szakképzésben tölti be, az oktatás más területein is megjelent már, és bizonyos országokban már a felsőoktatás is elmozdult a tanulási eredményeken nyugvó gyakorlat használata felé.
Ami biztos, az az, hogy nagyon úgy tűnik, a jövőben az oktatás nem arra lesz kihegyezve, hogy mit tanulnak a fiatalok, hanem hogy mit tanultak abból, amit tanultak. Bár az átállás még bőven folyamatban van, leszögezhetjük, hogy rendszerszintű változásról van szó, mely az életen át tartó tanulás doktrinájában is szerepet kaphat.
A lényeg pedig az, hogy a hangsúly átkerül a tanításról a tanulásra.