_
hirdetés
_
hirdetés
A nyár folyamán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége, valamint a Nemzeti Ifjúsági Tanács aláírásgyűjtésbe kezdett a hallgatók hangjának felerősítése és az Erasmus+ programok körül kialakult helyzet mielőbbi feloldása érdekében, és petíciót nyújtottak be az Európai Parlament Petíciós bizottsága felé.
Tegnap vette napirendre a bizottság a petíciót, ahol a benyújtók
kiemelték, hogy fontosnak tartják, hogy az Európai Unió és a Magyar Kormány közötti vita elszenvedői ne a hallgatók legyenek.
_
hirdetés
_
hirdetés
A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy az Európai Bizottságnak mihamarabbi megoldást kell találnia a helyzetre, így befogadta a petíciót, és támogatta további elemzését, majd jelentés elkészítését. A HÖOK meglátása szerint az idő hiánya egyre inkább sürgeti a feleket, melyet a PETI Bizottság tagjai is megerősítettek a bizottsági vita során.
A HÖOK támogatást kért az Európai Hallgatói Képviselettől (European Students Union), amely 40 ország 44 tagszervezetének, több mint 20 millió hallgató képviseletében közös állásfoglalást adott ki a HÖOK-kal, amelyben a döntéshozók mihamarabbi megegyezését kéri. A HÖOK továbbra is elkötelezett a közös európai hallgatói értékek mellett, mint például az oktatás és a mozgás szabadsága, amelyeknek fontos eleme az Erasmus+ mobilitási program.
A HÖOK atekintetben is sürgeti a helyzet megoldását, hogy bár a keretfinanszírozások 2024 nyaráig lehetővé teszik az Erasmus+ program folytatását, de megfelelő időt kell biztosítani a mobilitásra való felkészülésre azon hallgatók számára, akik 2024 ősztől szeretnének a csereprogramon részt venni, így a helyzet megoldása már nem várathat magára sokáig.