_
hirdetés
_
hirdetés
Hatodik alkalommal rendezték meg a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak a Járműipari Nyílt Napot a BMW Group Gyár Debrecen és a Debreceni Szakképzési Centrum együttműködésében.
Az autógyártás csúcstechnológiájával ismerkedhettek meg azok a debreceni általános iskolások, akik ellátogattak a BMW debreceni campusán tartott nyílt napra.
A német autógyár a helyi szakképzési centrum egyik legnagyobb duális partnere, jelenleg 300 diákjuk vesz részt a programban,
mely a modern képzési infrastruktúrát, a legkorszerűbb gyártási környezetet és a BMW több mint százéves tapasztalatát ötvözi.
_
hirdetés
_
hirdetés
„A DSZC együttműködésével létrehoztuk Magyarország egyik legjelentősebb autóipari képzési programját. A jelenlegi ismereteink szerint ez a legnagyobb ilyen jellegű program a műszaki szakképzésben, amire nagyon büszkék vagyunk” – mondta Johannes Trauth, az autógyártó nagyvállalat debreceni gyárának alelnöke.
Tirpák Zsolt, a Debreceni SzC kancellárja elmondta, hogy a helyi diákoknak ma már minden adott, hogy versenyképes tudással helyezkedjenek el a munkaerőpiacon. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere szerint a város stratégiájának központjában a fiatalok kell, hogy álljanak, velük kell építeni a jövőt, a BMW gyára pedig lehetőséget ad a városnak, hogy a helyi munkaerőre támaszkodva építse a jövőt.
















