A huszadik század első fele hazánk történetének talán legsötétebb időszaka volt, tele olyan nemzeti traumákkal melyeknek a mai napig érezzük a hatását. Ennek ellenére a két háború közt a szakoktatás rohamos gyorsasággal fejlődött tovább.
Egy korabeli fiúiskola műhelye Kép: MEK
A Horthy-korszaknak is nevezett időszakot érdemes két részre osztani: az 1920-as évek oktatáspolitikáját Klebelsberg Kunó munkája határozta meg és teljes sebességgel fejlesztették a népoktatást, középiskolákat és egyetemeket egyaránt, míg a 30-as évek jelentős személyisége Hóman Bálint történész volt, az évtized során pedig fontos reformokat hajtottak végre a középfokú és felsőfokú szakoktatásban is.
A dualizmus korabeli problémák nem oldódtak meg maguktól
Az első világháború után vereséget szenvedett Habsburg-birodalom megszűnése és az azt követő, Magyarországot felosztó trianoni béke után hazánk elnyerte teljes függetlenségét és megörökölte a dualizmus oktatási struktúráját és intézményrendszerét. Al alsó fokú szakoktatás első reformja 1922-ben érkezett, mely megváltoztatta az iparos tanoncok képzésének rendjét. Maga az iskola továbbra is három évfolyamból állt, viszont az elemi iskolát nem végzett tanoncok számára előkészítő osztályt, azok számára, akik a három év után és tanoncok maradtak, továbbképző iskolát kellett szervezni. A heti óraszám 7-ről 9-re emelkedett, bevezették a hit- és erkölcstant, azokban a városokban pedig, ahol elegendő tanonc volt a homogén szerkezetű osztályokhoz, szakirányú oktatás is létesült.
Egy korabeli lányiskola Kép: MEK
A további reformok közé tartozott az is, hogy megtiltották a késő esti és vasárnapi oktatást, mely enyhítette a tanoncok vállára nehezedő terhet. A rendszer maga viszont elavultnak számított, és azok a problémák, melyek a dualizmus alatt is rontották az oktatás minőségét (például a saját épület és az önálló tanári kar hiánya) továbbra is fennmaradtak.
_
hirdetés
_
hirdetés
Az 1922-es törvény a középfokú szakképzésben is hozott változásokat. Az ipari szakiskolákban és nőipariskolákban megkövetelték a négy középiskolai osztály elvégzését, a tanulmányi idő viszont három évre csökkent. A felsőipari szakiskolákban ugyan megmaradt az egy gyakorlati évet követő három évfolyam, de a hangsúly átkerült az elméleti oktatásra, a diákoknak kevesebb idő jutott a műhelyekben végzett gyakorlatokra, valamint a trianoni béke miatt összesen csak három ilyen iskola maradt hazánkban, melyet a 20-as évektől kiegészített egy Budapesten alapított, elektrotechnikára specializálódott intézmény. Ezek továbbra sem nyújtottak érettségit, viszont népszerűbbnek bizonyultak, mint az ipari szakiskolák, melyekből összesen 11 maradt az országban.
A modern agrárszakképzés alapjai
Az agrárszakképzésben is történtek jelentős előrelépések: a kereskedelmi iskolák mintájára létrejöttek az úgynevezett felső mezőgazdasági iskolák. Ezek attól voltak egyediek, hogy a felsőipari szakiskolákkal ellentétben nagyobb hangsúly került a humán tárgyakra, a tanulmányi időszak négy éves volt, a végén pedig érettségi vizsgát is tehettek, jeles eredmény esetén pedig lehetőség volt a szakirányú továbbtanulásra. 1930-ban négy, 1943-ban már hét ilyen iskola működött, melyeket két (egy a fiúknak, egy a lányoknak) bentlakásos, középfokú mezőgazdasági-gazdasági iskola egészített ki. Ezenfelül több olyan szakiskola is volt, melyek valamilyen szakirányra, például baromfitenyésztésre vagy borászatra specializálódtak.
1938-ban újabb reform korszerűsítette a középfokú szakképzést. Háromféle középiskolát létesített, a gimnáziumot, a négyosztályos, gyakorlatorientált líceumot és a szintén négyosztályos, szintén gyakorlatorientált ipari-, mezőgazdasági és kereskedelmi középiskolát. Az utóbbiban a polgári iskola vagy középiskola négy évfolyamának elvégzése volt a feltétel és érettségit adott, mellyel akár a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (a kor presztízses felsőoktatási intézménye, a mai BME előfutárán) is tovább lehetett tanulni.
Ebben a korban már nők is szerezhettek diplomát Kép: bme.hu
A trianoni döntés következtében Selmecbánya Csehszlovákiához került, ezért a Sopronba költözött Bányászati és Erdészeti Főiskola a József Műegyetemmel együtt alkotta a magyar mérnökképzés két intézményét. A numerus clausus néven hírhedtté vált törvény miatt az oktatói kar politikai tisztogatások elszenvedőjévé vált és a hallgatói összetétel is megváltozott. Az intézmények ezenfelül kevés anyagi támogatáshoz jutottak, így a gyakorlati oktatásra használt eszközök, műhelyek felszerelése elavult, a képzés modernizálása pedig elmaradt. A különféle, főleg mezőgazdasági akadémiák főiskolákká fejlesztése, a Műegyetem reformjai és az elvesztett területek részleges visszacsatolása valamelyest javított a helyzeten.
A helyzet javulása viszont nem sokáig tartott: hazánk a tengelyhatalmak oldalán belépett a második világháborúba, mely végül katasztrofális vereségbe torkollott. A háború alatt a sorozás és végül az országba is begyűrűző harcok egyre inkább ellehetetlenítették az oktatás hatékony működését és a reformok is leálltak. A háborút követően megkezdődött az ország újjáépítése, majd pár éven belül kialakult a szocialista rendszer, erről azonban következő cikkünk szól majd.
Forrás: Patyi Gábor: A hazai szakképzés történetének vázlata
