Szakképzés így, szakképzés úgy – sokat beszélünk róla, de érdemes feltenni magunknak a kérdést: honnan ered a szakképzés? Mióta létezik a mai formában ismert szakoktatás? Cikkünk megkísérel visszanyúlni a gyökerekhez és történelmi távlatból tekinteni a szakképzésre.

Munkácsy Mihály: Ásító Inas

Inasból mesterré

Bár meglepően hathat, de a magyar szakképzés története egészen a középkorig nyúlik vissza – a céhekig. A céhek olyan szervezetek voltak, melyek az azonos mesterséget űző iparosokat tömörítették egybe és a 14. században jelentek meg az országban. Mivel hazánk a nyugati országokhoz képest viszonylag későn iparosodott, ezért a céhek egészen 1872-ig működtek. Egyszerre töltöttek be érdekvédelmi és minőségbiztosítási szerepet is, valamint felelősek voltak a szakképzés korabeli megfelelőjének lebonyolításáért is.

A céhek korában a fiúk (lányok ebben a korban nemigen tanulhattak mesterségeket) egészen fiatalon, 10–12 éves korban kezdték meg tanulmányaikat. Eleinte nem volt szükséges bármiféle előképzettség, azonban a 16–17. századtól elvárássá vált, hogy a fiúk legalább írni, olvasni és számolni tudjon. A mesterrel való szerződéskötést követően a fiúk inasként léptek munkába, a mester házában éltek, dolgoztak és tanultak, általában 3–4, esetekben akár 7–8 évig is.

Bár eleinte csak olyan egyszerű feladatokat bíztak rájuk, mint a takarítás vagy a vízhordás, fokozatosan egyre nehezebb szakmai munkákba is bevonták őket.

Ha az inas sikeresen leszolgálta az éveit, felszabadult és segédlevelet kapott, majd legényként dolgozott általában továbbra is a mesterénél, ezúttal fizetséget is kapva. Általában két év után vándorkönyvet kapott, majd vándorlegényként utaztak, más városokban vállalva munkát, nagyjából 2–5 éven keresztül. Ezen utak célja az volt, hogy a legény gyarapítsa tudását, más vidékek és más mesterek módszereit is kitanulja. Ezután, ha visszatértek otthonukba és polgárjogot valamint saját házat szereztek úgynevezett mesteresztendőre bocsátották őket, mely során felkészültek a saját mesterremekük elkészítésére. Csak ennek teljesítése után válhattak mesterré – ez azonban nem mindenkinek sikerült, és sokan éltek öreglegényként egy mester mellett.

Kép: matramuzeum.mhmus.hu

Megjelennek az első „technikumok”

Ez nagyjából ugyanígy ment egészen a 18. századik. Ezen a ponton a polgárosodás és a felvilágosodás már a nyugati országok mögött amúgy jóval lemaradt Kelet-Európában is elkerülhetetlenül megjelent, bár idehaza ez a fejlődés lassan és fájdalmasan ment. A feudalizmus vasököllel próbálta fenntartani saját hatalmát, mely képbe a feltörekvő polgárság politikai ambíciói nem igazán illettek bele. A Mária Terézia és II. József által is képviselt felvilágosult abszolutizmus arra irányuló kísérlet volt, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon: magyarul az udvar megtartsa a minden más felett álló hatalmát, de közben gyakorolja azokat a felvilágosult eszméket, mely a nyugati országokat sokkal fejlettebbé és versenyképesebbé tette.

hirdetés

Ebben a korban egyre nagyobb hangsúly került az oktatásra és az ország erőforrásainak hatékony kihasználására, e két törekvés ötvözéséből (mivel az iparosodáshoz elengedhetetlenek a jól képzett szakemberek) pedig

lassan, de biztosan kibontakoztak az első szakképzző intézmények

– bár a mai gyakorlattal ellentétben ezek akkoriban felsőoktatási intézmények voltak (a középfokú szakoktatás továbbra is a céhek feladata volt), ahová a gimnázium és filozófiai tanfolyam elvégzése után lehetett felvételt nyerni. Az oktatás nyelve a német volt, az intézmények pedig a főleg Ausztria érdekeit szolgálták, nem Magyarországét.

Az egyik első ilyen intézmény a selmecbányai bányatisztképző iskolából nőtt ki. Az iskola eredetileg 1735-ben lett alapítva, és egy két évfolyammal működő, középfokú iskola volt. 1763 és 1770 között viszont akadémiává fejlesztették és három szakmai tanszéket létesítettek: kémiával, ásványtannal és nemesfémkohászattal foglalkoztak. Ez a bányásziskola akkoriban forradalmi volt, ugyanis egyszerre ötvözte az elméleti oktatást a gyakorlatival és nemzetközi hírnévre tett szert, erényeit még a felvilágosodás hazájában, Franciaországban is elismerték.

Kép: albaarchivum.hu

Az agrárszakképzés megjelenése is erre a korra datálható. 1763-ban alapították Pozsony közelében, Szempcen a Collegium Oeconomicumot, mely egyszerre foglalkozott iparral, mezőgazdasággal és közgazdasággal is. Az intézmény 1776-ban leégett, és az oktatással megbízott piarista rend Tatán szervezte újjá, azonban csak négy évig működött: az iskola túl sok szakterületet próbált lefedni, nem volt eléggé specializált ahhoz, hogy igazán ki tudja elégíteni a gazdaság igényeit.

1777-től jelentek meg a nemzeti rajziskolák, melyekre akár a technikumok nagyon korai előfutáraiként is tekinthetünk. A cél a céhek működésének támogatása volt, az inasok minden vasárnap tanulhattak rajzolni (persze nem csak úgy akármit, hanem szakrajzokat kellett készíteni), a tananyagot pedig a különféle szakmák szükségletei határozták meg.

Az első igazi áttörés 1780-ban történt.

Ekkor ugyanis Tessedik Sámuel evangélikus lelkész Szarvason a földesurától kapott földön, saját erejéből megalapította népoktatási intézményét, mely úttörőnek számított a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem szakoktatásában. Sikeresen ötvözte az elméleti és gyakorlati oktatást, a tantárgyak közé tartozott többek között az állattenyésztés, a növénytermesztés, betegségek megelőzése és leküzdése, a föld minőségének javítása és a könyvelés. Ez volt hazánkban az első alap- és középszintű szakképzési intézmény. Természetesen az újításokat nem mindig nézik jó szemmel: Tessedik Sámuelt és tevékenységét a korabeli egyházi és oktatási méltóságok nemigen pártolták, viszont a felvilágosultságáról ismert II. József 1787-ben elismerő oklevéllel jutalmazta, iskolája pedig egyre népszerűbb lett a hazai és külföldi szakemberek körében is.

Arra, hogy az ilyen jellegű oktatási intézmények elterjedjenek és normává váljanak, azonban még várni kellett. A francia forradalmat követő reakció továbbra is a feudális nagyurak hatalmát próbálta konzerválni, és egészen a dualizmus koráig nem is volt komolyabb szakképzési reform – de erről majd a következő cikkünkben lehet olvasni.