_
hirdetés
_
hirdetés
A magyar szakképzés legjobb fiatal szakemberei Keszthelyen és Gyenesdiáson gyűltek össze, hogy különleges csapatépítő programokon vegyenek részt. A felkészülés középpontjában a szeptemberi Euroskills verseny áll, amelyen 21 szakmában 26 versenyző képviseli hazánkat Dániában. A tréning célja, hogy a résztvevők szakmai tudásuk mellett csapatszellemben és mentális felkészültségben is a legjobbat nyújtsák a nemzetközi megmérettetésen.
A Dániában szeptember 10-12. között rendezendő EuroSkills versenyre készülve az egyik kiemelt esemény a BEFAG lőpályán Keczeli Zoltán vezetésével
agyaggalamb-,
kispuska- és
légfegyver-lövészet volt. Ezt mentális felkészítés is kísérte, párhuzamot vonva az olimpia és a szakmák Európa-bajnoksága között.
„Szeptember 9. és 13. között kerül sor Dániában az EuroSkills versenyre. Ez a rangos esemény kétévente váltja a WorldSkills világversenyt, és mindkettő rendkívül fontos a magyar szakképzés számára” – hangsúlyozta Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Elmondta, hogy idén 21 szakmában 26 versenyzővel készülnek, valamint bíznak a kiemelkedő eredményekben.
„A csapatépítő tréning, különösen a lövészet, segít a versenyzőknek kiszakadni a felkészülés feszültségéből, mentálisan regenerálódni, és teljes figyelemmel várni az Európa legjobbjai elleni megmérettetést”
– mondta.
Keczeli Zoltán, a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövész Klub vezetője kiemelte: „Fontos, hogy minden résztvevő sikerélménnyel távozzon, mert ez ösztönzi őket a fejlődésre. A lövészet során nemcsak a technikai tudásról esett szó, hanem a fegyverek történetéről és működéséről is, amit a versenyzők nagy figyelemmel hallgattak. A sportban, ahogy a szakmai versenyeken is, a folyamatos fejlődés kulcsa az, ha felismerjük a saját hiányosságainkat, és dolgozunk rajtuk”.
_
hirdetés
_
hirdetés
„2007 óta veszek részt a WorldSkills Hungary munkájában, és ez a kétnapos felkészítő már hagyománynak számít”, mondta Linhart Rita, a WorldSkills Hungary hivatalos delegáltja. „Most először sikerült Keszthelyre és Gyenesdiásra hozni ezt a programot, amely általában Budapesten vagy a főváros környékén zajlik. A helyszín adottságai kiválóak a felkészülésre, és mindent megtettünk, hogy a versenyzők szakmai és élménydús programban részesüljenek.”
Csótár András, a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Technikum igazgatója szerint az iskola társadalmi küldetését akkor tudja igazán betölteni, ha minőségi munkatársakat képez számos szakmában, akik később biztosan megtalálják a helyüket a munkaerőpiacon és a társadalomban. Leszögezte, ehhez sokféle út vezethet, hiszen minden diák más motivációval és adottságokkal érkezik.
„Az olyan eseménysorozatok, mint a Euroskills verseny felkészítői, lehetőséget adnak arra, hogy kiemelkedő tanulóinkat reflektorfénybe állítsuk”
– fogalmazott az igazgató. „Amikor egy diák sikereket ér el, az nemcsak saját eredménye, hanem inspiráció a többiek számára is. A versenyzés élménye, a nemzetközi szintű megmérettetés vonzó lehet azoknak a fiataloknak is, akik még pályaválasztás előtt állnak, és így a szakképzés felé fordulhat a figyelmük.”
„Az Asbóth ebben különleges helyet foglal el, és a mi utunkat követve már más zalai iskolák is csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz” – emelte ki. „Ma már két zalaegerszegi intézmény is büszkélkedhet válogatott versenyzővel, így Zala vármegye, azon belül pedig Keszthely, joggal nevezhető szakképzési nagyhatalomnak.”
Az igazgató szerint ez a siker nemcsak az iskola, hanem a pedagógusok munkájának is pozitív visszajelzése. „Ez bizonyítja, hogy eredményes és minőségi munkát végzünk. Büszkék vagyunk arra is, hogy mindebben számos helyi cég és vállalkozás támogat bennünket, kisebb vagy nagyobb mértékben hozzájárulva a felkészüléshez. Külön öröm, hogy partnereinket nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is képviselhetjük” – tette hozzá.
„Ez az utolsó csapatépítőnk a szeptemberi Európa-bajnokság előtt. A BEFAG lőpályán szervezett program különleges lehetőség, hogy jobban megismerjük egymást. A szakmai felkészülés mellett vízibicikli-bajnokságon és viking tusán is részt vettünk, ami segített még szorosabbra fűzni a csapatszellemet” – mondta Hegyi Eszter szépségápolás szakos tanuló, aki szintén részt vesz a dániai megmérettetésen.
















