_
hirdetés
_
hirdetés
A színházi hangtechnikus egy nagyon keresett szakma, ami legalább olyan elhivatottságot igényel a színház iránt, mint a színészi pálya. Osváth István, a Játékszín hangtárvezetője avatott be minket a szakma rejtelmeibe, és a legemlékezetesebb színházi darabokról is mesélt, amelyeken dolgozott.
Hogyan került a színház világába?
Abban az időben kezdtem el dolgozni színházban, amikor még nem volt egyszerű bekerülni ebbe a szakmába. A színház világa egy nagyon zárt közeg, ahol a „láthatatlan” szakmák terén is fontosak a kapcsolatok, ismeretségek, sokszor olyan tekintetben is, hogy egyáltalán értesüljön az ember egy-egy álláslehetőségről. Nekem anno apám révén jutott tudomásomra, hogy hangosító kollégát keresett a Játékszín, ahol most már lassan két évtizede dolgozom.
Milyen út vezetett a hangtárvezetői pozícióig?

Osváth István, a Játékszín hangtárvezetője
Az út a hangtárvezetői pozícióig… ha egy szóval kellene leírnom, akkor mozgalmas! Sokat kellett tanulni, és sok mindent meg kellett tapasztalni. Az iskola csak az alapokat tanítja meg. A legtöbbet talán az számított, hogy az a hangtárvezető, akinek a kezei alatt elkezdtem dolgozni, rengeteget segített, tőle tanultam meg mindent.
Milyen szakképesítésre, illetve készségekre van szükség ehhez a szakmához?
Nekem OKJ hangtechnikusi végzettségem van, amit még a Magyar Rádióban szerezhettem meg, ahol nagyon nagy tudású tanárok segítségével tanulhattuk a hangtechnikát.
A legfontosabb az, ha az ember szeresse azt, amit csinál. Kell még mellé türelem, viszonylag jó kommunikációs készség, monotónia tűrés és jó problémamegoldó készség is.
Hogy néz ki hangtárvezetőként egy átlagos munkanapja?
Szinte ugyanúgy, mint a kollégáimnak: délelőtt legtöbbször próbán vagyunk, írjuk a példányban a rendező utasításait az alakuló darabnál, egyeztetünk vele és a színészekkel. Sok darabhoz segítünk a zenei elemek összevágásában is. Délután pedig előkészülünk az esti előadásra, amelyet le is vezénylünk, majd lezárásképpen elpakolunk, és csak ekkor ér véget egy munkanap. Az én napom vezetőként gyakorlatilag ugyanígy zajlik, csak kicsit többet kell telefonálnom, e-mailekre válaszolnom, és a vezetőséggel is én egyeztetek akár a darabok, akár a technikai igények vagy változások kapcsán.
Milyen szakmai kihívásokkal szokott találkozni?
A legnagyobb kihívás talán a darabok rendezőivel való konszenzus megtalálása, és az, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló technikával, hogyan lehet megvalósítani a rendező elképzelését. Sokszor ez nem egyszerű, de mindig igyekszünk a legjobban megoldani mindent, amit kérnek tőlünk.
Ki tudna emelni néhány emlékezetes produkciót?
Nagyon sok emlékezetes darabot csináltunk, elég hosszú a lista. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy például Szirtes Tamással vagy Balázsovits Lajossal (a teljesség igénye nélkül) több darab rendezése során is együtt dolgozhattam.
_
hirdetés
_
hirdetés
Számos színdarab pedig azért emlékezetes számomra, mert briliáns színészi játékot láthattam bennük, és így közvetve részese lehettem. Ilyen volt például a Kései találkozás Törőcsik Marival és Garas Dezsővel, vagy a legújabb repertoárból a méltán népszerű A Da Vinci-kód, amely a film és a színház élményének egészen különleges elegye. Ezen kívül az Életrevalók és a Virágot Algernonnak című darabokon is sokat és nagy lelkesedéssel dolgoztunk. De minden darabra emlékszem, amit valaha csináltam és mindegyikhez tartoznak fontos emlékek.

Jelenet A Da Vinci-kód című színdarabból. Fotó: Játékszín
Mennyire fejlődik napjainkban a színházi hangtechnika?
Sajnos nem olyan ütemben, mint ahogy azt a tárvezetők szeretnék. De szerencsére nálunk a vezetőség partner ebben, és ami az erőforrásokból megoldható, azt igyekeznek biztosítani a színház számára. Mint minden szakmában, úgy itt is elmondható, hogy a minőségi felszerelés és a korszerű technikai eszközök ára igen magas – ahogyan a közönség igényei is! A legfontosabb minden előadás esetén, hogy a néző élményekkel gazdagodva távozzon, és ehhez ma már a legjobb technikai eszközökre is szükség van.

Jelenet A Da Vinci-kód című színdarabból. Fotó: Játékszín
Hogyan kell elképzelni a közös munkát a színház többi tagjával?
Mi egy viszonylag kicsi színház vagyunk, ezért egyszerűbb és személyesebb a közös munka, mint a nagyobb színházakban, nálunk mindenki ismer mindenkit. De persze itt is vannak intenzív időszakok, főleg a főpróba héten. Fontos, hogy mindent meg tudunk beszélni azzal kapcsolatban, hogy kinek mi, hogyan kényelmes és praktikus, hogy az előadás gördülékenyen menjen.

Fotó: Játékszín
Mit tanácsolna a színházi hangtechnikusi pályára készülő fiataloknak?
Ez egy nagyon szép szakma, de eléggé specifikus – ide kell a repült idő, tehát a gyakorlat, az évek, meg a rutin. Ez nem stúdió, ahol, ha valami hiba történik, akkor nekifutunk újra a felvételnek, nem is koncerthangosítás. Ez ott és akkor történik, élőben, valós időben, és színészekkel dolgozunk együtt, így nemcsak a saját munkánkra kell precízen figyelünk, hanem rájuk is.
Gyakorlatilag minden este együtt élünk mi is a darabbal, ezért, ha valaki hosszú távon tervez ebben a szakmában dolgozni, akkor az ugyanolyan elhivatottságot igényel, amellyel a rendezők, a színészek, az ügyelők és a teljes színházi világ rendelkezik.