Pályaorientáció – annyit hallani manapság ezt a kifejezést, hogy szinte a fülünkön jön ki. De valójában mi a lényege? Visztenvelt Andreát, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem életpálya-tanácsadási szakemberét kérdeztük.

Visztenvelt Andrea

Mivel foglalkozik valójában egy pályaorientációs szakember?

Minden abból indult ki, hogy szerettünk volna segíteni a diákoknak a pályaválasztásban, de a szakma ezt már meghaladta – ma már nem csak a középiskolába, felsőoktatásba készülő diákoknak segítünk, hanem felnőtteknek is. Sőt, ezt a kifejezést, hogy pályaorientáció, már nem is nagyon használjuk, inkább életpálya-tanácsadásban gondolkodunk. Mindenkinek eljöhet az életében az a pont, hogy nem tudja, merre tovább, és egy ilyen esetben egy külső szakember segítsége felbecsülhetetlen lehet a jó döntés meghozatalában.

Az egész célja, hogy az emberek legyenek tisztában a szakmák világával, a saját képességeikkel, elkerüljék az átgondolatlan, sokszor pánikszerű döntéseket a saját karrierükkel kapcsolatban, és kialakuljon bennük egy olyan önismereti készség, mely egész életük során hasznos lesz számukra.

Hogyan érik el azokat, akiknek segítségre van szükségük?

Ideális esetben egy gyerek már egész fiatalon, akár ötödikes diákként kapcsolatba kéne, hogy lépjen egy ilyen szakemberrel, és onnantól természetesen célravezető lenne a rendszeres érintkezés. Ezzel szemben a valóság az, hogy az átlagos diák évente egy órát tölt el pályaorientációval. A felnőttek esetében még nehezebb a dolgunk – őket elérni is sokkal nehezebb, és a legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogy létezik ilyen lehetőség. Ha nyilván is vannak tartva, mondjuk álláskeresőként, az illetékes hivatalokban csak nagyon kis hányadban részesülnek valóban hasznos pályaorientációs tanácsadásban, a legtöbb helyen az idő és a megfelelő szaktudás hiánya miatt csak az adminisztrációs feladatokat akarják minél gyorsabban letudni. A szakemberek, a megfelelő finanszírozás és egy egységes koncepció hiánya pedig még jobban megnehezíti a dolgunkat.

Hogyan fejlődik ez a szakma hazánkban?

Kis lépésekben, de haladunk! A legnagyobb probléma jelenleg az, hogy hiányzik a szakma mögül egy átfogó, egységes, nemzeti szinten működő rendszer, mind a jogszabályi háttér tekintetében, mind költségvetés terén. Vannak EU-s projektek és rendkívül innovatív megoldások, amik tényleg működnek, viszont ezek jelenleg csak mozaikszerűen vannak jelen.

Milyen lépésekre lenne szükség ahhoz, hogy működjön ez a rendszer?

Szükség lenne egy nemzeti szintű, egységes szakmai háttér, ami a pályaorientációt beemelné a köznevelési intézményekbe és annak integrális részévé válna. Ha ez már az általános iskolában el tudna indulni, és nem csak évente egyszer, sokszor nem valódi szakszolgáltatók részvételével történne, akkor már azzal előrébb tartanánk, hogy beépülne a köztudatba, hogy ilyen létezik. Az egyik legnagyobb probléma tényleg az, hogy sokan, legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről, nem is tudnak arról, hogy létezik ilyen jellegű tanácsadás.

Ezt a problémát hogyan lehetne megoldani?

Csakis rendszerszintű megoldás jöhet szóba. Például

több szakember kellene a foglalkoztatási főosztályokra, elérhetővé kéne tenni a felnőttképzési intézményekben a kifejezetten felnőtteknek szóló szolgáltatásokat, de az is nagy segítség lenne, ha az oktatási intézmények nem toborzásra használnák az olyan pályaorientációs rendezvényeket, mint a SzakMÁzz vagy az Educatio.

Valódi karriertanácsadásra és valódi karriertanácsadókra van szükség.

Forrás: Pexels

Említette, hogy nagy a hiány szakemberekből. Hogyan válhat valaki szakemberré?

Nagyon erős elköteleződés által. Egy pedagógus vagy ma már egy szociális szakember is választhatja, hogy ezzel fog foglalkozni, bár kicsit ködös, hogy kinek milyen kompetenciahatára lehet. A képzéssel kapcsolatban meg úgy tudom, hogy a felsőoktatásban csak a mi egyetemünk, a MATE ajánl ilyen szakirányú, akkreditált képzést és diplomát.

Milyen képességekre van szükség, hogy valaki jó pályaorientációs szakember legyen?

A legelső és legfontosabb dolog az, hogy akarjunk segíteni a hozzánk forduló rászoruló, bizonytalan embereken, és ehhez jól kell ismerni őket. Ez egy segítő szakma, ahol közvetlenül dolgozunk az emberekkel, szóval a jó kommunikációs készségek is elengedhetetlenek, legyen szó egyéni vagy csoportos tanácsadásról, és a pszichológia ismerete is nagyon lényeges. Ezen felül pedig természetesen naprakésznek kell lenni a piac igényeivel, a képzések, pályák és szakmák világával, azzal hogy ezek közül melyek piacképesek és az sem utolsó szempont, hogy az adott ember számára fizikailag is elérhető legyen a karrier, amit javaslunk.

Hogyan tartják a lépést a munkaerőpiac rendkívül gyorsan változó igényeivel és a technológiai fejlődéssel?

Folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat. Sokat kell olvasni, informálódni, eljárni a szakmai rendezvényekre. A technológia miatt az is változik, hogyan tanulnak a gyerekek és a felnőttek egyaránt, és ezzel kapcsolatban és naprakésznek kell lenni. Muszáj, mert különben magunk is elvesznénk.

Egyre nagyobb szerepet játszik a mentorálás az oktatásban, a pályaorientációs szakembereknek is hasonló szerepük van?

Hasonló, de mégis különböző. Egy mentor folyamatosan jelen van a mentorált diák életében és jóval szélesebb körben segít neki, míg egy pályaorientációs szakember „csak” időközönként lép színre, tanácsokat ad és segít a kritikus döntések meghozatalában. A mi munkákra nincs szükség állandó jelleggel, csak olyan specifikus, meghatározó pillanatokban, mint például a középiskola kiválasztása, ahol valóban tudunk, és kell is, hogy segítsünk.

Mi a helyzet abban az esetben, ha valaki két különböző szakembertől két különféle véleményt hall? Hogyan tudja eldönteni, hogy melyik a jó tanács?

Az igazság az, hogy erre nagyon kicsi az esély! A szakma legtöbb képviselője ugyanis úgymond „egy fészekaljból való”, ugyanazokkal a módszerekkel dolgoznak és ugyanazokkal a kompetenciákkal rendelkeznek. Azt hiszem, ha ilyen esettel állnánk szemben, akkor az lenne a legvalószínűbb eset, hogy az egyikük nagyon elrontott valamit. Végül pedig az sem elhanyagolható tény, hogy a döntés felelőssége a végén mindig azé, aki a tanácsot kérte.

A szomorú tapasztalat viszont azonban az, hogy sok diák egy tanácsadóhoz sem jut el, nem hogy kettőhöz.

Általában sikeresek az ilyen jellegű tanácsadások?

Nincs olyan adatbázis, amelyből ezt pontosan meg lehetne válaszolni. Személyes tapasztalatból viszont annyit tudok mondani, hogy a sikerráta nagyjából 90 százalékos, ugyanis idáig összesen két esetben mondtuk azt a tanácskérővel együtt, hogy akkor ennek nincs értelme. Az is fontos, hogy különbséget tegyünk az életpálya-tanácsadás és az életpálya-irányítás között. Nagyon fontos, hogy egy diáknak a saját képességeit figyelembe véve a saját igényeit kielégítő tanácsot adjunk ahelyett, hogy csak és kizárólag a munkaerőpiac, vagy egy adott cég igényeit néznénk.