_
hirdetés
_
hirdetés
Sokszor írtunk már nektek itt a Szakmaverzumon a duális képzés jelentőségéről. Ezt, illetve ezt az interjút böngészve kaphattok róla bővebb információt. Most pedig Miskolcig megyünk, hogy ismét megmutassuk, miért fontos a duális képzés.
Történt ugyanis, hogy az MVM Energetikai Zrt. és a Miskolci Szakképzési Centrum (MSzC) megújította sőt, magasabbra szintre emeltek együttműködését a duális képzés terén.
Az együttműködés célja az elektronika és elektrotechnika ágazati képzéseken keresztül a szükséges munkaerőutánpótlás kinevelése, megfelelő minőségű és mennyiségű, jól képzett munkaerő biztosítása, valamint a Miskolci Szakképző Centrumban folyó középfokú oktatási-, felnőttoktatási- és felnőttképzési tevékenység feltételeinek támogatása.
„A megújult szakképzésben kiemelten fontos, hogy a duális szakképzésben minél több tanuló tudjon részt venni a gyakorlati oktatásban” – mondta Molnár Péter, az MSzC főigazgatója. Rámutatott,
az elméleti oktatás a Szakképzés 4.0 stratégia irányelvei mentén eddig is magas szinten folyt az intézményeikben, azonban elengedhetetlen a szakképesítéshez a gyakorlati ismeret, amelyet lejobban a duális képzésben tudnak megszerezni a fiatalok.
Ez az együttműködés mindkét félnek hasznos, mivel a duális képzésben részt vállaló cégek, mint az MVM különböző ágazatai, is profitálnak belőle. A tapasztalt szakembereik átadhatják tudásukat, miközben egyben ki is nevelhetik a vállalat új munkavállalóit is.
„Az a törekvésünk, hogy a tanulóink minél nagyobb számban vehessenek részt az ágazati alapvizsgák után a gazdálkodó szervezeteknél gyakorlati oktatásban. Ez egy win–win, tehát mindegyik fél számára győztes és hasznos szituáció. A cégek látják a potenciális, leendő munkavállalóik fejlődését már a tanulóéveik alatt, és felmérhetik, mire képesek. A mi tanulóink pedig gyakorlatot szerezhetnek olyan körülmények között, amilyennel a végzés után találkoznak a munkahelyeken. Sőt, vannak, akik ezeknél a vállalatoknál lépnek majd be a munka világába” – fejtette ki a főigazgató.
_
hirdetés
_
hirdetés
Az MSzC az ország nagyobb szakképzési centrumai közé tartozik, tíz intézménnyel, amelyekből nyolc Miskolcon található. Utóbbiakból kettőben – a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumban és a Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban – történik képzés az elektronika és elektrotechnika ágazatban.
Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja szerint alapvetően fontos, hogy a szakképzés a gazdaság valós igényeinek mind jobban megtudjon felelni. „Nagyon fontos, hogy mit tanítunk, hiszen a technológia fejlődését követnie kell az oktatási rendszer megújulásának is. A képzési struktúránkat rugalmasan tudjuk alakítani, hiszen közel száz különböző képzést kínálunk. Alkalmazkodnunk kell a gazdaság igényeihez, ami egy folyamatos párbeszédet jelent a vállalatokkal, amelyek nem csak elmondják, mire van szükségük, de biztosíthatják a képzéseink szakmai, gyakorlati hátterét is” – emelte ki a kancellár.
Ugyanilyen fontos terület a tehetséggondozás is, hiszen azt látják, hogy az országos és nemzetközi versenyeken ott tudják a legnagyobb sikereket elérni, ahol vállalati szakemberek is részt vesznek a felkészítésben. Másik kezelendő terület a felzárkóztatás, ami Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy különösen nehéz kérdés, sok a hátrányoshelyzetű diák.
„Az MSzC-ben sokat tudunk tenni, hogy csökkentsük a hátrányokat, lemaradásokat. Az igazi vonzereje a szakmatanulásnak, ha vannak jól fizető, megbecsülést jelentő munkahelyek, amelyek által az életben jól lehet boldogulni”
– tette hozzá Kiss Gábor.
Mátrai Károly Tamás, az MVM Csoport vezérigazgatója szerint, nagyon értékes az a szakemberképzés, amely Miskolcon zajlik mind az egyetem, mind a szakképzési centrum intézményei által.
A szerződéskötés célja az MVM részéről az, hogy az elektronika és elektrotechnika ágazati képzéseken keresztül biztosítsák a jól képzett munkaerőt az MVM Csoporthoz tartozó, térségünkben működő vállalataik számára, egyben ezzel a duális megoldással, mint szakmai képzőhely, a szakképzési centrumban történő oktatás feltételeit is javítják és támogatják. Az MVM számára az észak-magyarországi régió kiemelt jelentőségű, Miskolcon is számos érdekeltségük működik – jegyezte meg Mátrai Károly Tamás, a vállalatcsoport vezérigazgatója.
Hozzátette: a duális programban való részvétellel mindenki nyer. Náluk például egy újabb lehetőséget is teremt arra, hogy a szakembereik átadhassák a tudásukat, akár már a nyugdíjas korhoz közeledve vagy az után is, a diákoknak.