Az élet nem mindig egyszerű – néha komoly problémákkal kell szembenéznünk, sokaknak fiatalkoruktól kezdve. Milyen lehetőségeik vannak a hátrányos helyzetű tanulóknak a szakképzésben, hogyen segítik beilleszkedésüket, előremenetelüket? Hudacsek Lászlónéval, az IKK szakmai igazgatójával beszélgettünk.

Hudacsek Lászlóné
Fotó: Víg Johanna

Milyen előnyökkel jár egy hátrányos helyzetű fiatalnak, ha a szakképzés mellett dönt, mondjuk gimnázium helyett?

Elsősorban azokkal, amelyekkel bárki másnak – ha elvégzi a képzést, szakmát szerez és egyből beléphet a munka világába, vagy továbbléphet a felsőoktatásba. Ha csak a hátrányos helyzetű tanulók oldaláról vizsgáljuk, akkor azok a speciális képzési programok segítik az ő szakmához juttatásukat, melyek a kezdetektől fogva a Szakképzés 4.0 stratégia részei. Ezek az úgynevezett alternatív, vagy rugalmas tanulási utak: ide tartozik az orientációs fejlesztés, a Dobbantó program és a műhelyiskola. Ezekben a programokban hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel, vagy viselkedési problémákkal rendelkező fiatalokat várnak az iskolák.

Kérem, meséljen ezekről a programokról! Kezdjük mondjuk az elsővel, az orientációs fejlesztéssel.

Az orientációs fejlesztés a nyolcadik osztályt teljesített fiatalok számára elérhető. Ez egy egy éves program, melynek lényege, hogy a tanulókat segítsük a szakmaválasztásban, és egyénre szabott kompetenciafejlesztésben vegyenek részt. Ezt azoknak ajánljuk, akik olyan kompetenciahiányokkal kerülnek ki az általános iskolából, mint íráskézségbeli hiányosságok, számolási nehézségeik vagy kommunikációs problémák. Azok számára is elérhető, akik erős közepes eredményekkel fejezték be az általános iskolát, viszont bizonytalanok, nem tudják, milyen szakmát válasszanak maguknak.

Hogyan működik ez a program?

Mentorok segítik a tanulók munkáját, személyre szabott fejlődési terv alapján, projektszemléletű oktatás keretében. Lehetőségük nyílik arra is, hogy az együttműködő partnereknél tett látogatások keretében, valós munkahelyi körülmények között ismerjék meg azokat a szakmákat, amelyek közül választhatnak majd. Ha a tanuló orientációs fejlesztésben vesz részt tanulmányait külön felvételi eljárás nélkül folytathatja a szakképző intézményben a választott ágazatban, szakmában.

Ezzel az a célunk, hogy a fiatalokat olyan szakmához juttassuk, amelyet tényleg csinálni akarnak.

Ugyanis sokszor előfordul, hogy ezeket a diákokat – a tanulási, viselkedési nehézségekkel küzdőket – nem oda veszik fel, ahova menni szeretnének, és így kényszerpályára kerülnek, ami aztán az egész jövőjükre rányomja a bélyeget, motiválatlanná, csalódottá válnak. Ezek kudarcokhoz vezetnek, ami pedig garantálja a lemorzsolódást. A lényeg pedig, hogy ezt meggátoljuk és ők bent maradjanak a képzésben.

Nézzük akkor a másik két programot is – a Dobbantót és a műhelyiskolákat!

A Dobbantó egy rendkívül rugalmas és komplex program. Olyan fiatalokat céloz meg, akik hátrányos helyzetűek és nem tudták befejezni az általános iskola nyolc osztályát. Korábban a Szakképzési Hídprogram látott el hasonló funkciót, de ez egy főleg elméleti jellegű, kétéves képzés volt, még a szakképzés átalakítása előttről.

A dobbantó célja a felzárkóztatás, a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák fejlesztése személyre szabott programmal.

Sok a hasonlóság és a különbség is az orientációs fejlesztéssel. A hasonlóság elsősorban módszertani. Mindkét programban bemeneti mérés alapján kialakított egyéni fejlődési terv alapján, mentortanárok segítségével zajlik az oktatás. A fő különbség viszont az, hogy a dobbantó a tanév rendjétől teljesen független, bármikor át lehet bele lépni a programba. A cél pedig, hogy a rugalmas tanulási idő alatt felkészítsük a diákokat a szakmatanulásra.

Melyek a Dobbantó legfontosabb elemei?

A fiatalok itt gondoskodást kapnak mentortanáraiktól. Sokan nagyon rossz szociális háttérrel rendelkeznek, ami által nem adott a nyugodt, tanulásra alkalmas környezet. A programot sokször közös reggelivel és közös beszélgetéssel kezdik, ahol a tanulók be tudnak számolni az előző napjukról – általános tapasztalatom, hogy az elején sokan bele se tudnak kapcsolódni még ezekbe a beszélgetésekbe. Általában nagyjából tízfős csoportokat alkotnak, ami segít abban, hogy a fiatalok megnyílhassanak egymás előtt és sok esetben rejtett problémákat hozzon a felszínre. Ezek egy nagyobb látszámú osztályban lehet, hogy sosem kerülnének elő, és a mentorok nem tudnának beavatkozni.

Ebben a programban a tanuló nem csak ismeretekhez jut, de oktatják és nevelik is. Ettől komplex.

De fejlesztünk még anyanyelvi-, matematikai- és digitális kompetenciákat is. Azokra a területekre fókuszálunk, melyekre az adott diáknak szüksége van. Szerintem mindenki tehetséges valamiben, csak ki kell deríteni, hogy miben, és onnantól azokat a kompetenciákat kell fejleszteni, amelyekre azon a területen szükség lesz majd. Ha pedig a mentortanárok úgy érzik, hogy az adott tanuló készen áll, akkor átléphet egy műhelyiskolába. Az előző év felmérései alapján az átlagos diáknak nyolc hónapra van szüksége ebben a programban.

Hudacsek Lászlóné
Fotó: Víg Johanna

Mi történik aztán a műhelyiskolákban?

A műhelyiskola egy olyan – maximum 2 évig tartó program -, melynek keretei közt a tanuló elsajátít egy részszakmát. Ez annyit tesz, hogy egy bizonyos szakma, például pincér, egy részét tanulja meg, és pincérsegéd lesz belőle. Ez szintén rugalmas program, nincs tantervhez kötve, szóval akár tanév közben is át lehet lépni a Dobbantóból. Itt egy mester-inas kapcsolat jön létre, és amikor a mester úgy érzi, hogy a diák eljutott a megfelelő szintre, elküldheti szakmai vizsgára. Ide egyébként nem csak gyerekeket várunk. Olyan felnőttek is részei lehetnek a programnak, akik szakmai képesítés nélkül vannak – ők a felnőttképzés részeként kerülnek be.

A dobbantóból tehát a tanulók átkerülnek a műhelyiskolába ahol alapfokú végzettséget és szakképzettséget szereznek, és onnantól fogva nyitva áll az út a szakképző iskolába, a teljes szakma tanulásához.

Tavalyi adatok szerint a tanulók több, mint felének kevesebb, mint egy évre van szüksége ahhoz, hogy eljusson a szakmai vizsgáig, és több, mint 95%-uk részszakmát szerez.  Összehasonlításképpen, a Hídprogamban, ennek a rendszernek az előzményében több, mint 50%-os volt a lemorzsolódás. A tanulók több, mint 20%-a pedig aztán újabb részszakmát kezd el tanulni, nagyjából 10%-uk pedig, szakképzőben teljes szakmát.

És nem kapnak jegyeket, csak szöveges értékelés van. Így pozitívabb élményeket szereznek, és az osztályzatokról nem a régi rossz élmények jutnak eszükbe.

Hogyan lehet ezekbe a programokba bekerülni?

Jelentkezni kell rá – de oda már nem olyan könnyű eljutni. A helyzet az, hogy ez egy relatíve új dolog, és még nem mindenki tud a létezéséről. Szükség van az általános iskolák és akár a családsegítők, gyámhivatalok együttműködésére is, és minden fórumot megpróbálunk kihasználni, hogy népszerűsítsük a képzést. Több szakképzési centrum maga keresi fel az általános iskolákat, hogy jelezzék, ez a program létezik, várják a jelentkezőket.

Melyek a legnépszerűbb szakmák azok körében, akik részt vesznek ezekben a programokban?

Fiúknál nagyon népszerű a szobafestő, a diákok körében úgy általában a bolti előkészítő, konyhai kisegítő, szakácssegéd, pincérsegéd – ezeket választják a legszívesebben.

Minden intézményben, szakképzőben van lehetőség arra, hogy valaki részt vehessen ezekben a programokban?

Ez a cél, és nagyjából most értük el, hogy minden szakképzési centrumnál van már ilyen jellegű képzés – mind a 41 centrumnál.  Vannak olyan intézmények, amelyek viszont jobban specializálódtak az ilyen jellegű oktatás biztosítására, és vannak olyan nem állami intézmények is, amelyek részt vesznek ezekben a programokban. Minden centrumnál van minimum egy olyan iskola, amely részt vesz, de előfordul olyan is, hogy van egy kijelölt iskola, amely specifikusan ezzel foglalkozik. Ebben az esetben ezek az intézmények viszont szorosan együttműködnek az adott centrummal.

Hálózatot próbálunk építeni – a legjobban értékelt iskolák szakértőit bevonva, az egész országot lefedő hálózatot.

Apropó szakértők – őket hogyan választják ki?

Projektámogatással kidolgozásra kerültek a módszertani kézikönyvek és oktatói továbbképzés keretében megtörtént a mentortanárok felkészítése. A legfontosabb viszont – mint említettem – a hálózat és a jó tapasztalatok megosztása.

Igazából különleges affinitást igényel ez a munka, és csak az tud eredményes lenni, aki elhivatott a nehéz sorsú gyerekekkel való foglalkozás iránt.

Nem könnyű ezekkel a fiatalokkal – meg kell találni velük a hangot, el kell érni, hogy elfogadjanak. Speciális szakemberekre van szükség, és rájuk nagyon nagy szükség van. Fejlesztőpedagógusokra, pszichológusokra. Ezen felül szükséges a vállalati nyitottság is, szerintem ebben van a legnagyobb hiány. Több olyan munkahely és cég kell, amelyek a műhelyiskolákkal tudnának segíteni – sajnos a vállalatok elég nehezen nyílnak meg ezen gyerekek iránt.

Sikeresnek érzi ezeket a programokat? Hogyan látja a jövőjüket?

Már az hatalmas eredmény, hogy ezeket a gyerekeket bent tudjuk tartani az iskolában, és tisztába kerülnek azzal, hogy ők is tudnak szakmát szerezni. Tavaly mintegy 2000 tanuló fordult meg a műhelyiskolákban és több, mint 1000 diák dolgozik a Dobbantó programban.

Feltétlenül sikeresnek érzem őket – és biztos vagyok benne, hogy ezeknek a programoknak egyértelműen van jövőjük.