_
hirdetés
_
hirdetés
Lezárult az első negyedév az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásából megvalósuló pilot programban, amelynek célja piacképes részszakmához juttatni a hagyományos oktatási rendszerből kieső fiatalokat.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány eddigi tapasztalatai alapján a műhelyiskola hatékony és hiánypótló lehetőség a korábban már lemorzsolódott tanulók esélyeinek javítására. Az alapítvány egyike annak a két, egyházi szervezetnek, amely kísérleti jelleggel elindította az új típusú képzést.
Az MMSZ Iskola Alapítvány 2011-es létrejötte óta komplex munkát végez a legnehezebb sorsú tanulók felzárkóztatásáért, így természetes volt, hogy részt vállal a hátrányos helyzetűek foglalkoztatottságának növelését célzó, új programban is. A szervezet a mostani tanévben két helyszínen, négy részszakmában (Gyöngyösön pincér- és szakácssegéd, Tiszaburán lakástextil-készítő és famegmunkáló) valósítja meg a projektet, összesen 20, nyolc osztályt végzett tanuló bevonásával.
„A programunk fontos pillére a nyitottság és a rugalmasság, a rendelkezésre álló keretek maximális kihasználása. Minden diáknak más és más a háttere, sokuk mögött számos kudarcélmény áll, ezért teljesen új módszerek kellenek ahhoz, hogy motiváltak legyenek. Lényeges, hogy a diákok is alakíthassák a folyamatot, maguktól vállaljanak feladatokat.
_
hirdetés
_
hirdetés
Ezért mindannyiukkal egyénre szabott, ösztönző megállapodást kötünk, amelyben rögzítjük, hogyan készülnek fel a részszakképesítő vizsgára, és az ösztöndíjat is az egyéni megállapodás szerinti ütemezésben kapják” – világított rá a részletekre Thaisz Miklós, az MMSZ Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója.
A szakmai tudás átadásáért a színtisztán gyakorlati oktatást végző mesterek, a szociális segítségnyújtásért pedig a mentorok felelnek, a diákok velük, hármasban konzultálnak az előrehaladásukról.
Az eddigiek – a vírushelyzettel nehezített körülmények ellenére is – sikeres koncepcióról tanúskodnak: a 20 tanulóból 18-an továbbra is haladnak a vizsga felé, amelyre legkorábban fél év után, azaz idén tavasszal kerülhet sor.
Szintén biztató, hogy a megüresedő helyeket sikerült feltölteni, ugyanis miután a képzéseknek hírük ment, többen érdeklődtek a csatlakozási lehetőségről.
„A célunk, hogy minél több településen felmérjük, milyen szakmákra van munkaerőpiaci igény, mi az, ami népszerű az érintettek körében, és mihez találunk partnereket helyben. Bízunk benne, hogy a finanszírozási háttér is adott lesz a program országos kiterjesztéséhez, akár már ősztől, hiszen minden jel szerint
ez egy kiváló második esély azoknak, akik nem találták meg a helyüket a hagyományos oktatási rendszerben. Itt jogviszonyuk van, ösztöndíjat kapnak, piacképes végzettséget szerezhetnek, és akár felkelthetjük az érdeklődésüket egy teljes szakma elsajátítása iránt is” – mondta Thaisz Miklós.
A szakember hozzáfűzte, a kísérleti programban mostanra megszerzett tudásukat és a kialakított jó gyakorlatokat örömmel osztják meg mindenkivel, aki potenciált lát a műhelyiskolai képzésben.