_
hirdetés
_
hirdetés
A szakmatanulással manapság nem nagyon lőhetsz mellé. Baromi nagy szükség van a munkádra, és a hó végi boríték is szépen hízik a legtöbb helyen. Ha meg valahol nem, akkor elég gyorsan találsz másikat, hiszen a hr-sek lassan egymás haját tépve vívnak K1-es meccseket a munkavállalókért !
Most összeszedtük, amit mindenképpen tudnod kell a szakképzés átalakításáról.
A szakképzés legújabb sztorija 2015-ben kezdődött, amikor Varga Mihály, akkori Nemzetgazdasági miniszter aláírta a 2015. július 1-jével létrejövő Szakképzési Centrumok alapító okiratait és kinevezte a főigazgatókat.
Egyre nagyobb az igény a szakmával rendelkezőkre
Az ötlet az volt, hogy az immár közös fenntartó (Szakképzési Centrumok) alá került szakképzéssel foglalkozó iskolák hatékonyan működve, gyorsabban reagálnak majd a gazdasági változásokra. Könnyebb lesz a duális szakképzés megvalósítása, a Centrum területén működő cégekkel partneri viszonyt kialakítva. Az már akkor látszott, hogy a szakképzés szerepe felértékelődik, röviden
a szakmával rendelkezőkre egyre nagyobb igény lesz a munkaerőpiacon
és persze a munkavállalók többet is fognak keresni.
Az új stratégia
A 4. ipari forradalomra (a digitális eszközök elterjedése az iparban) asszociáló „Szakképzés 4.0” stratégia 2019. május 28-án került fel a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) honlapjára. Nyilván a stratégia kidolgozása sokkal előbb elkezdődött, hiszen le is kellett karcolni a 111 oldalas doksit.
Az új stratégia javítani hivatott a rendszer hibáit, egyszerűsíti és egyértelműsíti a képzéseket.
A mostani ötlet szerint egyszerűsítik a rendszert és, ha minden jól megy, akkor ez jobban lépést tud majd tartani a munkaadók igényeivel.
Röviden, mi egyszerű halandók is kiigazodunk majd a képzési palettán, és olyat tanulhatunk, amire tényleg szüksége van a jövendőbeli munkáltatónknak.
Ahogyan korábban elsőként megírtuk, a rendszer az alábbiak szerint fog működni:
Tehát egyszerűbb a dolog: vagy szakképző suli vagy technikum, van egy ágazati alapozás, aztán mehet a szakmai képzés. A technikum a szakma mellett érettségit is ad, így akár tovább is léphetsz belőle a felsőoktatásba.
Mondjuk ennek legalább van értelme, nem úgy, mint szabadbölcsészekből hadseregnyit képezni az egyetemeken.
Ösztöndíjacska is lesz
_
hirdetés
_
hirdetés
Ösztöndíjak és ösztöndíjprogram is indul, amiből valószínűleg nem Te leszel az éjszaka császára, de azért nem jön rosszul a plusz néhány szelet párizsi.
Mondjuk azért ne örülj annyira, nem egyben kapod meg, hanem egy részét félreteszik neked, hogy nehogy elverd a sarki Lego boltban. Legalább, amikor végzel, lesz valamennyi dellád, amiből elindulj.
Az OKJ is változik.
Ahogy korábban írtuk, az OKJ rendszere is változik. Rá is fért a ráncfelvarrás, mert annyi képzés volt, hogy lassan mindenkire jutott egy külön. A 770 darab képzés kezelhetetlen, már senki nem tudta merre van arccal előre.
Az új rendszerben marad 177 szakma,
és 76 rész-szakképesítés.
Alapszakmát csak iskolarendszerű képzésben lehet majd szerezni, de ott legalább estin is, ahol két alapszakma megszerzése továbbra is ingyenes marad.
Új rendszerhez, új hivatal is dukál.
Ahogy ezt is mi írtuk meg elsőként, az eddigi NSZFH megszűnhet és 3 felé kapnák szét:
Hogy ez jó lesz vagy nem, azt még Doctor Strange se tudná kipörgetni, biztos van olyan verzió, hogy jól működik.
Elfogadták az új törvényt
2019. november 19-én elfogadták az új szakképzési törvényt. Ezzel kőbe lett vésve, hogy így lesz.
Került bele egy meglehetősen nagy port kavart bekezdés, mely szerint:
„A szülő köteles gondoskodni arról, hogy a tankötelezettségét teljesített kiskorú gyermeke vagy a nevelése alatt álló kiskorú tanuló kimaradása esetén tizennyolc éves koráig, de legalább egy részszakma megszerzéséig tanulmányokat folytasson.”
Ha rendesen elolvassuk a kiegészítést, az nem szól másról, mint hogy ne lézengjenek képesítés nélküli arcok a világban, hanem valamiféle szakmája mindenkinek legyen. Ez érdeke a cégeknek, hiszen nagyon kell a melós, másrészt, akinek szakmája van, az pénzt is tud keresni.
Logikusnak tűnik az új rendszer, de akkor mi bajuk van a tanároknak?
A tanárok úgy egyébként sincsenek elragadtatva az oktatási rendszertől. A Pedagógusok Lapjában írtak szerint konkrétan az új szakképzési rendszerrel az a bajuk, hogy a jogi pozíciójuk (jogállásuk) is változik (már a szakképzésben tanítóké), amelyről a törvény készítői azt mondják, nőni fog a fizetésük, plusz ezáltal több szakit tudnak meghívni, hogy tanítson, a pedagógusok meg azt, hogy kevésbé védi őket a jogszabály.
Majd elválik kinek van/volt igaza.
Nos itt tartunk most. Az új rendszer 2020-ban élesedik, szóval a jövő év első fele mozgalmas időszak lesz a szakképzésben.
Mi egyszerű halandók pedig reméljük, hogy egy átlátható hatékony rendszert kapunk, amely olyan tudást ad, amiért jó pénzt fizetnek a munkaadók.