Van az a pont, amikor az ember elbizonytalanodik: vajon a világ tényleg ilyen, vagy csak az internet lett hangosabb?

A New York Post, egy amerikai bulvárlap szerint ugyanis új kutatás bizonyítja, hogy a saját szellentésünk szagolása jót tesz az agynak, sőt, akár még az intelligenciát is növelheti. Igen, ez így, ebben a formában jelent meg. És igen, pontosan olyan mondat, amitől egy biológiaórán a tanár lassan leveszi a szemüvegét, és azt mondja: na, ezt most tegyük rendbe.

Mert a tudomány – ahogy általában – nem ezt mondta.

A hivatkozott kutatás a Johns Hopkins Egyetemhez köthető, és nem szellentésszagolást vizsgált, hanem egy konkrét gázt: a hidrogén-szulfidot. Ez az az anyag, amely kis mennyiségben természetesen is termelődik az emberi szervezetben, és igen, ez adja a záptojás-, illetve szellentésszag jellegét. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan hat nagyon alacsony koncentrációban ez az anyag az idegsejtekre.

A válasz meglepő volt: sejtszinten védő hatásokat figyeltek meg. Csökkent oxidatív stresszt, lassabb sejtkárosodást, jobb túlélést bizonyos kísérleti körülmények között.

Állatkísérletekben és sejtkultúrákban – nem embereken, nem iskolai szünetben, és nem „szagolgatással”.

Ez az a pont, ahol a tudomány megállna, jegyzetelne, majd csendben tovább kutatna.
A bulvár viszont tövig nyomta a…gázt.

A New York Post ebből azt a következtetést vonta le, hogy „ha megszagolod a saját fingod, okosabb leszel”. Ez körülbelül olyan, mintha egy gyógyszer hatóanyagától eljutnánk oda, hogy kanállal kellene enni a laborasztalt, mert ott is van belőle egy molekula.

A valóság ugyanis az, hogy a dózis számít. Nagyon.

A hidrogén-szulfid nagyobb mennyiségben mérgező, életveszélyes gáz.

Az, hogy mikrodózisban sejtvédő folyamatokat indíthat el, nem jelenti azt, hogy a hétfő reggeli biológiaóra előtt végzett „szagteszt” bármilyen pozitív hatással lenne az agyra.

Az igazán tanulságos rész az, hogy az emberi test nem fekete-fehér rendszer. Vannak anyagok, amelyeket ösztönösen „rossznak” tartunk, mégis fontos szerepet játszanak bizonyos folyamatokban. A tudomány egyik legfontosabb felismerése az elmúlt évtizedekben épp az, hogy az agy, az idegrendszer és a sejtek működése nem erkölcsi kategóriák mentén zajlik, hanem biokémiai egyensúlyok szerint.

És itt jön be a Szakmaverzum szempontja. Az iskola gyakran úgy tanít, mintha minden tudás végleges lenne. Mintha lennének „jó” dolgok és „rossz” dolgok, lezárt fejezetek, megtanulandó igazságok. A valóságban viszont a tudomány folyamatosan kérdez, pontosít, visszavon, újrafogalmaz. Egy mai cikk címe gyakran nem a válasz, hanem egy rosszul feltett kérdés.

Ezért veszélyesek az ilyen leegyszerűsítések. Nem azért, mert kínosak – hanem mert félrevezetnek.

A diák azt tanulja meg belőlük, hogy a tudomány vicces címekből áll, nem pedig módszeres gondolkodásból.

Pedig az igazi izgalom nem ott van, hogy „szagold meg”, hanem ott, hogy hogyan jutottak el a kutatók egy ilyen összetett felismeréshez. A fing tehát nem tanít. De az, ahogyan egy kutatást eltorzít a média – az nagyon is. És ha már ebből valamit érdemes bevinni az iskolába, az nem az, hogy mit szagolj meg, hanem az, hogy minden állítást érdemes megkérdezni. Ki mondta? Milyen körülmények között? Mire vonatkozott pontosan? Ez már önmagában agyerősítő hatású. És mellékhatásként még okosabb is leszel tőle.