_
hirdetés
_
hirdetés
„A szakképzés Magyarország versenyképességének motorja” – mondta a SzakMÁzz! pályaorientációs kiállításon Varga-Bajusz Veronika szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár.
Varga-Bajusz Veronika részletezte, milyen fejlesztések zajlanak mostanában a szakképzésben:
▶ van egy 100 milliárdos projekt, mely keretében 34 szakképző iskola újul meg, a következő években pedig szeretnének még legalább ennyit költeni hasonló jellegű beruházásokra.
▶ 8,9 milliárd forint értékben hirdettek meg nyelvtanulási projektet.
_
hirdetés
_
hirdetés
▶ 60 szakképző intézményben indul ősztől mesterséges intelligencia képzés, tavaszra pedig a tervek szerint minden intézményben elérhető lesz ilyesmi.
▶ 6 milliárd forintból fejlesztik az Ágazati Készség Központokat.
▶ Az ösztöndíj tanulmányi átlag függvényében 59 ezer forint is lehet, míg a diákok a duális képzésben akár 168 ezer forintot is kereshetnek.
▶ Vállalkozásismereti roadshow-t indítottak, mely segít a fiataloknak a vállalkozóvá válásban.
Az államtitkár hozzátette, hogy a szakképzés olyan ágazat, melynek minden területére kiemelt figyelmet fordít a kormány, a cél pedig még mindig ugyanaz: váljunk 2030-ra szakképzési nagyhatalommá.
„Az elmúlt években lebontottuk a sztereotípiákat, és elmondhatjuk, hogy a szakma most már nem B-terv, hanem hivatás”
– hangsúlyozta.















