Mi történik, ha egy tanteremben tizenötféle tanulási stílus találkozik? Nem, ez nem egy pedagógiai rémálom, hanem a valóság. A 21. századi osztályteremben a diákok már nagyon nem egyformák, és nem is lehetnek azok. Más az, aki reggel nyolckor ébred fel agyilag, mint aki már reggel hatkor teljes harci díszben érkezne. Más, aki akkor ért meg egy képletet, ha látja lerajzolva, és más, aki akkor, ha elmagyarázza valakinek. És ez nem „probléma”, hanem adottság – csak épp ehhez kell szabni az oktatást is.

Ez az, amit a differenciált oktatás (vagyis a személyre szabott, tanulóközpontú tanítás) próbál megoldani. Az ötlet lényege nem új: már a reformpedagógusok száz évvel ezelőtt is arról beszéltek, hogy

a tanuló nem egyforma nyersanyag, amit ugyanazzal a sablonnal kell formázni.

Csakhogy mostanra elérkezett az idő, amikor ehhez valódi eszközök is társulnak.

Egy 2022-es Harvard Graduate School of Education tanulmány szerint azokban az iskolákban, ahol alkalmazták a differenciált oktatási technikákat, a tanulók tanulmányi eredményei átlagosan 28 százalékkal javultak, a tanulók motivációja és elégedettsége pedig 35 százalékkal nőtt.

Mit jelent ez a szakképzésben?

A szakképzés világa első pillantásra nem feltétlenül tűnik „kreatív műhelynek”. Pedig annak kell lennie. A gyakorlati tanítás eleve jó terepe a személyre szabott haladásnak: egy tanműhelyben sokkal természetesebb, hogy az egyik tanuló már a következő feladaton dolgozik, míg a másik még az előzőt csiszolja. Azonban a frontális elméleti órákon, vagy épp a közismereti tantárgyaknál már nehezebb ügy a differenciálás – itt jön be az újfajta gondolkodás. A szakképzés rugalmas szerkezete – féléves modulok, egyéni haladási utak, digitális tananyagok – lehetővé teszi, hogy

minden tanuló a saját tempójában, a saját stílusában fejlődjön.

A tanulási stílus nem ciki, hanem kulcs

Léteznek olyan tanulók, akik leginkább vizuálisan tanulnak – térképek, infografikák, képek, diagramok segítségével értik meg a világot. Mások auditív típusok – ők akkor tanulnak jól, ha hallhatják a tananyagot. Vannak, akik kinestetikusak: nekik mozgás, tevékenység, kézzel végzett munka kell, hogy tanuljanak. És vannak a szociális tanulók, akik akkor tanulnak, ha másokkal együtt dolgoznak, vagy ha elmagyarázhatják, amit megtanultak. Az Educational Psychology Journal 2023-as metaelemzése szerint a tanulási stílushoz igazított oktatási módszer alkalmazása jelentősen növeli a tanulók önbizalmát, feladattartását és hosszú távú tudásmegtartását.

A magyar valóság – és a jövő

Sokan hallottuk (vagy mondtuk) már azt a mondatot: „Én nem vagyok jó matekból”. Pedig sokszor nem a képesség hiányzik – hanem az, hogy nem a megfelelő módon lett elmagyarázva. Nem baj, ha valaki nem jegyzetel szívesen. Nem baj, ha valaki nem szereti a frontális előadást. A baj ott kezdődik, ha emiatt kudarcélményeket gyűjt. A jövő tanára és oktatási rendszere feladata, hogy ne címkét adjon („lassú”, „lusta”, „problémás”), hanem eszközt.

A differenciálás itt válik eszközből küldetéssé. Ha a szakképzés ezt felismeri, és nemcsak a szakmai ismereteket, hanem az önismeretet és az önirányítást is fejleszti, akkor valódi áttörést érhetünk el.

A gyakorlatban ez így nézhet ki:

 év eleji tanulási stílusfelmérés – 10 perc, és máris tudjuk, ki hogyan tanul;

 ugyanazt a témát többféle formában tálaljuk – írásban, rajzban, videóban;

 nem egyféle jó megoldás van – a projektmunka értékelése személyre szabott;

 a tanuló maga választhatja ki, hogyan ad számot a tudásáról (videó, plakát, esszé, bemutató stb.).

És ha még mindig kétséged lenne: a Finnish National Board of Education 2021-es kutatása szerint a differenciált oktatási gyakorlatok bevezetése 18 százalékkal csökkentette a lemorzsolódást, és 21 százalékkal növelte a tanulók elégedettségét.

Mert a mondat így hangzik jól: „Nem vagyok rossz tanuló – csak máshogy tanulok.”

És ha a rendszer partner ebben, akkor nemcsak a tanulás élménye változik meg, hanem a diák önképe is. A szakképzésnek pedig pontosan erre van szüksége: nemcsak új tudásra, hanem új bizalomra.