Nyíriné Kovács Mária 1992 óta foglalkozik kutyák kiképzésével. Jelenleg a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál képez ki kutyákat látássérülteknek. Számára nem is munka, hanem hivatás a négylábú segítőtársakkal foglalkozni. Úgy látja, egy vakvezető kutya megváltoztathatja egy látássérült ember életét, ám fontos, hogy a megfelelő gazda mellé a megfelelő kutya kerüljön.

 

Mióta és hogyan csöppentél bele a szakmába?

 

1992 óta foglalkozom kutyák tanításával. És természetesen a kutyák iránti szeretet az elsődleges, amiért ezt a hivatást választottam.

 

Hogyan lesz valakiből kutyakiképző?

 

Kétféle OKJ-s képzés van jelenleg. Az egyik a habilitációs kutyakiképző alapképzés és erre van az úgynevezett ráépülés. Minden segítőkutyát képző embernek el kell végeznie valamelyik oktatást. Ha az illető kerekesszékes segítőkutyát szeretne képezni, akkor a mozgássérült segítői vizsgát kell letennie, és ugyanígy a hallássérült, valamint a vakvezető segítőkutyánál. Ezeket a szakosodásokat el kell külön végezni, csak akkor jogosult valaki arra, hogy kutyát ilyen módon képezzen. Magánszemélyként ezt a szakmát jelenleg nem lehet Magyarországon űzni, csak szervezeti keretek között működik.

 

Hogyan lehet egy ilyen szervezethez eljutni?

 

Szinte kihalásos alapon. Ennek legfőbb oka, hogy kevés a vakvezető kutyaiskola. Nekünk Miskolcon és Budapesten működik iskolánk, illetve van még a Hajdúsági Vakvezető Kutyaiskola Debrecenben, az ő forrásuk azonban elég korlátozott, ezért kevés kutyát is tudnak átadni. Természetesen mi is szívesen látnánk több kiképzőt, de sajnos a finanszírozási korlátok nálunk is megvannak. Annyi pénzből tudunk kutyát képezni, amennyi támogatást kapunk.

 

Szokták mondani, hogy a kiképzők nemcsak a kutyát tanítják, hanem a gazdát is. Ez nálatok is így van?

 

Abszolút. Jó eséllyel, aki beadta hozzánk az igényét, hogy szeretne vakvezető kutyát maga mellé, ő ideális esetben már tanult közlekedni.

 

Egy vak embernek alapból van egy elemi rehabilitációja, ami azt jelenti, hogy őt egy pszichológus is kezeli, hiszen le kell győznie ezt a veszteséget. Ilyenkor egy olyan gyászon kell felülkerekedni, mint amikor valaki elveszíti egy hozzátartozóját.

 

Ha erre felkészült utána jön az az alapvető dolog, hogy el tudja látni magát – főz, mos magára, megtanul eszközöket használni, egy pohár víz kitöltésére például vannak segédeszközök, de van például beszélőprogram, számolóprogram, felolvasóprogram is, és ezt követően még az utcára is ki kell mennie. Meg kell tanulnia újra közlekedni olyan támpontokkal, amik például a látóknak semmit nem jelent – egy hang, egy zaj, egy fal. Ha ezek megvannak, utána bekerül hozzánk, de vannak, akik ezeket is nálunk tanulják meg, csak akkor már kutyával együtt. Ezt nevezzük kutyával támogatott rehabilitációnak. Egyszerre kezd el kutyával közlekedni, illetve a közlekedéshez szükséges támpontokat megtanulni. Azt a döntést például, hogy mikor kel át az úttesten, neki kell meghoznia, ott a kutya nem segít, ő a járda szélét mutatja meg. Azt, hogy mikor lehet átmenni, azt a gazdinak kell tudnia – például egy sípolós jelzőlámpa segítségével.

 

Ha valaki tud már közlekedni, neki is el kell végezni egy úgynevezett átadó tanfolyamot. Tehát nem az van, hogy ő itt Bodri és ő lesz a te kutyád, mert minden az ebnek van egy jelzésrendszere, amit a gazdának meg kell tanulnia. Ennek a tanfolyamnak több verziója van. Van olyan illető, aki beköltözik a szervezethez – van erre kialakított apartmanunk, vagy pedig lakóhelyhez is ki tudunk menni és ott tudunk vele gyakorolni. Tehát többféle módszer van arra, hogy valaki megtanuljon közlekedni, de egy ilyen vizsgát mindenképpen le kell tenni, mielőtt a kutyát megkapja. Egy négy-öttagú bizottság dönti el, hogy a gazda és a kutya önálló közlekedésre alkalmasak-e, hiszen felkészületlenül nem engedhetjük ki őket az utcára.

 

 

Mennyi idő, amíg ez a folyamat végbemegy?

 

Változó. Van, aki egy hónap alatt elvégezte, de nekem például volt olyan, akiknek egy évbe tellett mindent elsajátítania. Senkit sem sürgetünk, a lényeg, hogy megtanuljon kutyával közlekedni.

 

A kutyák képzése hogy néz ki? Mikortól kezdődik az oktatás és meddig tart, amíg már vakvezető kutyának mondható?

 

Van egy nevelési programunk, amire önkénteseket szoktunk toborozni. Minden, ami költség, azt az alapítvány fizeti, nekik csak a munkát kell beletenniük, ami a mi irányításunkkal folyik. Van egy Facebook-csoportunk is, havi kölyöktalálkozókat is rendezünk. Elmondjuk, hogy miket kell csinálni, vannak leírt anyagok, videós anyagok, hogy hogyan kell egy ilyen kutyát felnevelni. Nyilván nekik nem képezni kell a kutyát, de olyan irányba kell terelni, hogy jó esetben 1 évesen alkalmas legyen, hogy vak ember mellé kerüljön.

 

Az, hogy egy kutya erre alkalmas, az két dologtól függ: az egyik a természete, a másik az egészsége. A végső szűrővizsgálat 1 éves korban van: felmérjük az egészségét, ezt követően pedig megnézzük a viselkedését, hogy az, amit a nevelés alatt kapott, működik-e. Ha ezek rendben vannak, akkor ivartalanítjuk a kutyát és utána indul a vakvezetővé képzése, ami 6-8 hónapig tart. Ezt követően jön a gazdaválasztás, ami szintén speciális, hiszen

nem mindegy, hogy milyen gazda mellé milyen kutyát adunk.

 

Például egy keveset mozgó ember mellé nem adunk egy nagy mozgásigénnyel rendelkező négylábút. Volt például egy olyan eset, ahol az apuka volt a látássérült, akinek a fia autista volt, így arra is nagyon oda kellett figyelni, hogy bár az apuka mellé kerül a kutya, de a kisfiúval is jól kijöjjön. Tehát nemcsak a gazdát kell néznünk, hanem a gazda családtagjait, így számos összetevője van annak, hogy ki mellé, milyen kutyát adunk. Valójában az kutyához választunk embert és nem fordítva. Mivel én ismerem a kutyát, így hozzá keresek ideális embert, aki eleget tud tenni a kutya igényeinek, ő pedig hatékonyan tud segíteni az embernek. Ez nagyon fontos, mert ha nem jó a választás, akkor lehet a kutya akármilyen jó, nem fog tudni hatékonyan segíteni a gazdának.

 

 

Milyen fajta kutyák a legalkalmasabbak vakvezetőnek?

 

Szinte kizárólag labradorokkal dolgozunk, ami egy munkakutya. Ez világszerte így van, hiszen ez az a kutyafajta az, amelyik bizonyította, hogy alkalmas erre a feladatra. Őket például család mellé nem ajánlom, mert nekik – munkakutya lévén – mindig kell feladat. Nagyon könnyen motiválható és jól tanítható fajtáról van szó, jól bírja a gazdaváltást – ami fontos, hiszen ebben a folyamatban több gazdát vált a kutya. Egy német juhász ezt például nagyon nehezen viseli. A labradorokban van egy természetes szociális hajlam.

 

Sok kutyát meg lehet tanítani erre a fajta munkára, de a labrador az, aki ezt szereti, örömmel csinálja és szívesen segít, hiszen boldog attól, hogy dolgozhat.

Amint egy kutya egy vak ember mellé szegődik segítőnek onnantól kezdve már az övé, vagy ti kontrolláljátok a folyamatot?

 

Gyakorlatilag, ha nincsen baj, és a gazda nem jelentkezik, hogy valami probléma van, akkor nem zavarjuk őket. De, ha bármilyen probléma fel merül, akkor természetesen azt orvosoljuk. A kutya mindvégig az alapítvány tulajdonában marad. Ez egyrészt azért kell, hogy megvédjük a kutyáinkat, másrészt, ha olyan költség merül fel, ami magasabb és látássérültet megterhelne, akkor azt az alapítvány átvállalja. Így tudjuk a kutyáinkat megvédeni és segíteni neki és a gazdának is, ha baj van. De szerencsére ez ritkán fordul elő.

A kutya tehát a gazdival lakik, de a mi tulajdonunkban van.

 

A látássérültek térítésmentesen jutnak hozzá a kutyákhoz, vagy van ennek valami költsége számukra?

 

Teljesen ingyen kapják. Egy ilyen kutya megközelítőleg 2 és félmillió forintba kerül, ami egy átlagember számára is komoly terhet jelent, nem beszélve egy látássérült emberről, akinek ha van is bevétele, az minimális.

 

Az alapítvány adományokból és adó 1 százalékból tartja fent magát, a látássérültek pedig térítésmentesen jutnak segítőkutyához.

 

Megélhetés szempontjából mennyire éri meg kutyakiképzőnek lenni?

 

Mi teljes állásban végezzük a munkánkat és kicsivel a létminimum feletti keresettel lehet számolni, tehát nem mondanám, hogy ebből olyan vígan meg lehet élni. Határeset szerintem. Ezt a munkát inkább hivatásnak mondanám. A lányom fogalmazta meg jól, aki azt mondta, hogy ez inkább a munka iránti rajongás. Itt nemcsak egy kutyáról van szó, hanem folyamatosan újabb kutyákról, akik kikerülnek a kezeim alól. A rajongás és ennek a „szakmának” a szeretete elengedhetetlen. Ha ez nem lenne meg, akkor nem tudnám olyan odaadással és precizitással csinálni.

 

Sokszor mondják, hogy ez a munka milyen jó, hogy kutyákkal dolgozhatok együtt, de természetesen ennek vannak árnyoldalai, ám én ezeket is szeretem. A kutyák miatt még vasárnap is fel kell kelnem 6-kor, van, amikor behánynak a lakásba, de én mosolyogva takarítom fel, miközben más valószínűleg ezt nyűgként fogná fel. Így ezt a munkát annak érdemes választani, akinek az ilyenek dolgok nem jelentenek problémát.

 

 

Hogy néz ki egy kutyakiképző napja?

 

 

Szinte az egész nap munka. Hiszen, amikor reggel elviszem sétálni, már az is a tanulás részének számít. Új ingerek, új szagok érik, amiket meg kell szoknia. Meg kell tanulnia, hogy nem mehet tőlem távol. Egy kiképzőnél három kutya lehet egyszerre. Nálam jelenleg ennyi van most. Különböző helyekre viszem őket. Van, amikor plázába megyünk, hogy szokják az embereket és tudják, hogy miket lehet ott is csinálni. A kutyától is függ, hogy nevelésből jött, vagy sem, vagyis, hogy előtte már volt sétáltatva, alapdolgokat elsajátított-e. Aki nem nevelésből jön, neki sok idő, amíg megmutatom a nagyvilágot: egy járművet, egy lépcsőt, embereket, plázát.

 

Ezen felül a kölyöknevelés is része a munkánknak. Erre például van külön emberünk, aki a kölyöknevelést irányítja, de az ő munkáját is segítjük. Fontos az emberek érzékenyítése, hogy megtanulják, hogy a segítőkutyának ne vonják el a figyelmét, ne simogassák, ne fütyüljenek neki, hiszen egy embert kísér, és oda kell koncentrálnia. Éppen ezért el szoktunk járni óvodába, iskolába, hogy a kisebbek minél előbb tanulják ezt meg, ők pedig átadják a szüleiknek a tanultakat. A fiatalabb generáción keresztül igyekszünk tanítani az idősebbeket.

 

 

Tenyésztetek is kutyát, vagy felajánlásokból kapjátok őket?

 

 

Vannak felajánlások, de főleg tenyésztjük a kutyákat. Szerencsére most nagyon jól állunk a négylábúakkal, így jelenleg nem is tudunk befogadni felajánlott kutyát. Tavaly indult be a tenyészetünk. Három évvel ezelőtt csatlakoztunk a Vakvezető Kutyaiskolák Nemzetközi Szövetségébe és az a nagy előnyünk van ezáltal, hogy nemzetközi kutyákat is be tudunk vonni a képzésbe. Prágából, de például New Yorkból is van kutyánk. Ez azért fontos, mert Magyarország nagyon kicsi, így megvan az esélye a beltenyészetnek, így viszont ezt ki tudjuk küszöbölni és olyan vérvonalakat tudunk behozni, amelyek frissíteni fogják az állományt.

Hány látássérültnek van esélye ma Magyarországon segítőkutyához jutni?

 

 

Magyarországon körülbelül 80 ezer látássérült ember él. Nálunk most jelenleg 50 igénylő várakozik és 2-3 évet is kell akár várni, mire valaki négylábú segítőtársat kap. A többi iskolában is hasonló a helyzet. Azt is tudni kell, hogy nem minden látássérült szeretne kutyát kapni maga mellé és nem is mindenki mellé való. Az is előfordulhat, hogy az életkörülményei nem teszik lehetővé a kutyatartást. Egy látássérült nem csak kutyával tud közlekedni, hiszen ezt akár bottal is jól meg tudja tenni.

 

 

Az utóbbi pár évben megváltozott a kutyákhoz való hozzáállás? Te ezt hogyan látod?

 

 

Elindult a folyamat, de még nem értünk a végére.

 

Egyre jobban védjük a kutyák jogait, de még mindig nem eléggé.

 

Még nem láttam börtöntüntetés kiszabását álláskínzás miatt, és bár tilos, de még mindig előfordul, hogy láncon tartják a kutyákat. A képzésben is változás tapasztalható, finomodik és hatékonyabb. Ma már a jutalmazáson, megerősítésen alapuló tanítás folyik. Amikor én kezdtem, akkor még nem feltétlenül ilyen módszerek voltak.

 

 

Hogyan írnád le a foglalkozásod szépségét, szerinted miben rejlik?

 

 

A kihívás. Amikor hozzám kerül egy „nyers” kutya és látom, hogy a képzés során folyamatosan fejlődik, majd a tanítás után egy látássérült emberhez kerül, akinek könnyebbé teszi az életét. Ha csak a kutyát képezném és úgy adnám át, hogy nem tudom, hová kerül, akkor hiányérzetem lenne, mert akkor nem látom a végét. De nálunk nem így van.

 

Ettől szép, kerek és befejezett ez az egész munka.