Lehet, hogy nem volt véletlen a hatalmas baki a GoT-ban
Az Éjkirály jött, látott, vesztett, csak az égvilágon semmit sem tudtunk meg róla.
Az Éjkirály jött, látott, vesztett, csak az égvilágon semmit sem tudtunk meg róla.
Érdekes interjú szakmáról, szakképzésről, egy olyan emberrel, akinek olaj folyik az ereiben, és hisz a kétkezi munkában.
Máris elrepült az első négy hónap 2019-ből. Álláspontok állásfronton, avagy munkaerő-piaci körkép.
200-nál is több zenei program várja az érdeklődőket. A hazai headlinerek mellett Rita Ora és Gianluca Vacchi is ott lesz.
Nem is gondoltuk volna, hogy mennyi matrózra van (lenne) szükség.
A hivatalos meghirdetés előtt már tudunk néhány képzést mondani, ahol számítani lehet a pótfelvételire.
Egy életmentésben részt venni nem kis dolog, hát még négyben! Interjú Mihalik Saroltával.
Lessünk be együtt a kulisszák mögé és fedezzük fel a filmipar legkülönlegesebb szakmáit!
Évekig nem is hallottunk róluk, most pedig elárasztották az országot a borbély üzletek. Kicsit régi, kicsit új.
Nyúlcipőt fel! Megnéztük, hogyan töltik az ünnepet más országok népei!