A középosztály egykoron forradalmakat robbantott ki, birodalmakat irányított és a technológiai és gazdasági fejlődés tempóját diktálta, mára azonban a kihalás fenyegeti. Egyesek szerint azonban a megfelelő szakképzési politika mentőövet jelenthet a rohamos sebességgel deklasszálódó középosztály számára. Mi pedig egy oktatási magazin vagyunk, úgyhogy cikkünk pedig megpróbálja kicsit jobban kibontani ezt a feltevést.

Illusztráció

Mi az a középosztály és hogyan alakult ki?

Ahhoz, hogy a jelenséget megértsük, előszőr is értelmeznünk kell az osztályok fogalmát, és szükség lesz egy kis történelmi kitekintőre is. A középosztály egészen meglepő módon azt a réteget jelenti, akik a társadalmi–gazdasági hierarchia ranglétráján a középen, tehát a felső és az alsó osztályok között van. A középosztály története a feudális rendiségig vezethető vissza. A feudális berendezkedésben a legfőbb hűbérúr és a hatalom forrása és végső birtokosa a király volt, ezért a hatalmának egyensúlyozásának érdekében a társadalom hasonló helyzetű tagjai csoportokba, úgynevezett rendekbe tömörültek és érvényesítették érdekeiket a helyi önkormányzatok és a rendi gyűlés (a parlamentek korabeli megfelelője) révén. A nemesség és a papság mellett harmadik rendként jött létre a polgárság, mely kifejezés ebben az időben a városlakókat jelentette, akik az olyan, szabadnak aligha nevezhető csoportokhoz képest, mint a jobbágyok és zsellérek, meglehetősen széleskörű jogokkal rendelkeztek.

A jobbágyokkal és a nemességgel ellentétben a polgárság státusza eleinte nem egy örökletes pozíció volt, hanem a városban birtokolt ingatlanhoz, vagyonhoz kötötték. Aki elvesztette üzletét vagy műhelyét, az egyben a polgári cím elvesztésével járt, ha pedig valaki egy polgár vagyonát örökölte, a státusz eleinte nem öröklődött automatikusan vele. Egy polgárnak ezért stabil gazdasági háttérrel kellett rendelkeznie, a korabeli polgárok jellemzően kereskedők, mesteremberek és a kialakuló értelmiség (pl. orvosok, tudósok, jogászok) közül kerültek ki, ennek eredményeként pedig kialakult bennük az a jellemző, amelyre úgy szokás hivatkozni manapság, mint a középosztály esszenciájára: a feudális hűbéri viszonyoktól való mentesség, vagyis a függetlenség.

Ahogy teltek az évszázadok, a polgárság úgy vagyonosodott és úgy nyert magának egyre nagyobb és nagyobb befolyást és hatalmat. A francia forradalmat középosztálybeli értelmiségek kezdeményezték (és vették át sikerrel a hatalmat), az ipari forradalmat követően pedig a középosztályból alakult ki a nemességet a hatalom pozíciójából kiszorító új felsőosztály, a nagytőkések. A 19. századra a középosztályt burzsoázia néven is emlegették, a 20. századra pedig a fogalom kibővült: a kapitalista nagyvállalatoknak egyre nagyobb szüksége volt arra a típusú munkaerőre, akiket ma fehérgallérosoknak szokás hívni. Így többek közt a menedzserek és a könyvelők is a középosztály részévé váltak.

Mi különböztetni meg az alsó- és a középosztályt? Ezt általában úgy szokták definiálni, hogy az alsó osztálybeli nem rendelkezik termelőeszközökkel és ezért kénytelen a munkáját áruba bocsátani (magyarul: olyasvalakinek dolgozni, aki birtokol termelőeszközöket, pl. van egy vállalkozása), a középosztálybeli viszont rendelkezik termelőeszközökkel, vagy olyan szaktudással (pl. orvos, tanár, jogász), amit a jellemzően alacsonyabban iskolázott alsó osztálybeliek nem tudnak replikálni.

Mi a baj a középosztállyal?

Aki érdeklődik a társadalom, a gazdaság iránt, az már biztos találkozott azzal a kijelentéssel, hogy a középosztály egyre zsugorodik. Ez valóban így is van, de miért?

▶ Mint említettük, a középosztály egyik fontos komponense a mesterember, mai kifejezéssel élve a vállalkozó. Az ipari forradalmat követően a tömegtermelés vált a legjobban jövedelmező termelési módszerré. Bár a kapitalizmus lényege a verseny, idővel a verseny valamennyire konszolidálódik és megjelennek azok a nagyvállalatok, akiket tulajdonképpen lehetetlen kiszorítani a piacról és akikkel kvázi lehetetlen versenyezni, ez pedig javarészt ellehetetleníti a kisebb vállalkozásokat. Érdemes megemlíteni, hogy ez elsősorban a termelésre vonatkozik (pl. ezért nincsenek szinte ma már cipészek: egy zuglói műhelyből nehéz versenyre kelni a Nike bangladesi gyárával), a szolgáltatásokat nyújtók (pl. villanyszerelők) túlélték.

▶ Az a fránya alá-fölérendelés meg a függőségi viszonyok. Szó esett már arról, hogy idővel a fehérgalléros irodisták (és az informatikusok és még sokan mások) is a középosztály részévé váltak azáltal, hogy rendkívül sokat fizetnek nekik. Van azonban itt egy kis bökkenő: egy multinál dolgozó középvezető hiába él nagyon bőven középosztályi szinten, attól még függőségi viszonyban van. Tulajdonképpen egy nagyon jól fizetett, vezető beosztású valakiről van szó, aki mindennek ellenére még mindig csak egy (nagyon jól fizetett) beosztott. Ezzel önmagában még semmi baj nincs, legalábbis addig, amíg stabil az ember pozíciója és karrierje, no meg a gazdasági állapotok. A probléma az, hogy ha ezek a feltételek nem adottak, vagy valami nincsen rendben, egy HR-s, egy könyvelő vagy akár egy középvezető nagyjából pont ugyanolyan gyorsan veszítheti el a pozícióját, mint a gyárból minden fenntartás nélkül kirúgott szalagmunkás, az utóbbival ellentétben viszont nem biztos, hogy ugyanolyan könnyen hozzá fog jutni egy, az előzőhöz hasonló pozícióhoz és a vele járó fizetéshez.

▶ A vagyoni különbségek, a reálbérek (inflációt követő fizetés) stagnálása és a gazdasági instabilitás. Anélkül, hogy mélyebben beleásnánk magunkat ebbe a témába (az egy másik cikk lenne, egy másik újságban), kijelenthetjük, hogy ezek mind fontos tényezők a középosztály zsugorodásában. A gazdasági válságok mindig a kis- és középvállalkozásoknak, illetve a nagyvállalatok beosztottjainak csapnak oda a legkeményebben, ami pedig az alsó osztályba való lecsúszáshoz vezethet. A probléma okai változók, viszont egy dolog állandó: mehet bármilyen jól az illető vállalkozása, egy gazdasági válság vagy recesszió miatt pillanatok alatt becsődölhet, még ha az adott vállalkozó nem is követett el önmaga semmilyen hibát. A bérek stagnálása a szociális mobilitást lehetetleníti el (mindegy, mennyire jó szakember valaki, ha nem tud elég pénzt összeszedni a vállalkozása elindításához).

▶ A technológiai fejlődés legalább annyira tud áldás lenni, mint átok. Az ipari forradalom, mely a középosztály dominanciáját eredményezte egykoron, mára már annak végzeteként fenyeget a mesterséges intelligencia formájában. Mások szerint viszont lehet, hogy pont az AI fogja megmenteni a középosztályt, mi pedig annak ellenére, hogy egy egész cikksorozatot dedikáltunk a témának, nem tudjuk pontosan megjósolni, mi is fog történni valójában. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy valamilyen szinten mindkét állítás igaz lesz: akik lépést tudnak tartani a mesterséges intelligenciával, azok számára segítség, azok számára pedig, akik nem tudnak, pokol lesz.

Hogy jön ehhez az egészhez a szakképzés?

Már említettük, hogy a középosztály egyik központi figurája a mesterember, modernebb nevén a vállalkozó. Az európai szakképzés nyíltan deklarált célja, hogy lecsúszott szakmunkások helyett piacképes tudással rendelkező, a saját szakmájuk terén mesternek számító profikat képezzen. Ennek a rendszernek a fő alappillére a duális képzés, mely lehetővé teszi a vállalatoknak, hogy részt vegyenek a tananyag kialakításában, ezáltal piacképes, gyakorlati tapasztalatokhoz juttatva a tanulókat. Hazánk szerencsére elég szorosan követi ezeket a trendeket, a diákok nemzetközi eredményei alapján pedig úgy tűnhet, hogy jól működik a dolog.

Ez mind szép és jó, viszont – valóban ez a megoldás arra, hogy megmentsük a középosztályt? Az igazság az, hogy igen is, meg nem is. Igen azért, mert a középosztály növekedéséhez szükség van a jól képzett, magasan kereső szakemberekre, ehhez pedig nem feltétlenül muszáj egyetemre menni (bár természetesen nem árt – nem véletlenül számít szintén európai trendnek a szakképzés és a felsőoktatás összekapcsolása, szerencsére hazánk ezen a téren is tartani látszik a lépést). Nem pedig azért, mert ez csak egy részleges megoldás, tulajdonképpen olyan, mint ragtapaszt tenni egy láncfűrész által ütött sebre.

Egyrészt a középosztályt a nagyvállalatokon kívül kéne erősíteni. A multiknak dolgozók, bármilyen profik és bármilyen jól keresnek, csak alkalmazottak, jellegükben valójában közelebb állnak egy gyári melóshoz (ugyanis nem rendelkeznek önálló termelési kapacitással, sem olyan speciális tudással, mint az orvosok), mint egy vállalkozóhoz. Ha valami gond van a céggel, ugyanolyan gyorsan repülnek majd, mint bármelyik munkás.

Cikkünk, mely idáig megkísérelt a valóság talaján maradni, innentől fogva átcsap a tudományos-fantasztikus műfajba. A középosztály lemorzsolódásának valódi okait az egyre extrémebb vagyoni különbségekben, a kaszinókapitalizmusban, a technológiai fejlődés nehézségeiben és hasonló jelenségekben kell keresni.

Ha stabil, független középosztályt, működő kis- és középvállalkozásokat akarunk látni, akkor olyan gazdasági helyzetre van szükség, mely megfelelő táptalajt nyújt a növekedéshez.

Ezt nem hitelek ajánlgatása és különféle kisebb támogatások útján kell elérni, hanem egy olyan környezet megteremtésével, mely lehetővé teszi, hogy valaki alkalmazottként belátható időn belül keressen annyi pénzt, mellyel vállalkozást tud indítani, melyben a lakás- és az élelmiszerárak nincsenek az egekben, az infláció nem fenyeget tömeges elszegényedéssel, melyben nem fenyegetik tengerentúli szuperhatalmak kontinensünk biztonságát. A közép- és kora újkorban azért tudott vagyonra és befolyásra szert tenni a középosztály, mert a saját osztályán kívüli vetélytársai földbirtokosok és parasztok voltak egy olyan időszakban, amikor a mezőgazdaság jelentősége gyorsan csökkent az épp kialakuló globális kereskedelemhez és a csírázó iparosodáshoz képest.

A mai, reményekkel teli középosztálybelinek a többi kisebb vállalkozás mellett globális multikkal és külföldi nagyhatalmak állami cégeivel kell versenyeznie egy olyan környezetben, melyben bármikor elveszítheti mindenét,

még úgy is, hogy ő maga semmilyen hibát nem követett el. Ráadásul a technológiai fejlődés (mesterséges intelligencia), a termelési módok megváltozása (automatizáció, ipar kiszervezése a harmadik világba) és bizonyos árucikkek komplexitása (pl. nagyon kevesen tudják azt csinálni egy okostelefonnal, amit egy cipészmester a cipővel: a termelési folyamat során az első lépéstől az utolsóig mindent egymaga csinálni) még nehezebbé teszik a helyzetet. Lehet, hogy ez a probléma, de az is lehet, hogy a potenciális leendő vállalkozókkal már a legelején hiteleket kell felvetetni. Hátha beválik. Reméljük, mert a valós megoldást nagy valószínűséggel senki sem ismeri.