Az űrkutatás, bár nehezen nevezhető hagyományos értelemben szakmának, sok ember fantáziáját megmozgatja. Ez egy olyan terület, melyen a kezdetek óta ott vannak a robotok, és egyre csak nagyobb és nagyobb szerepet fognak vállalni benne. És mivel Kapu Tibor nemrég tért vissza a világűrből, úgy döntöttünk, hogy cikksorozatunk e heti részét az űrkutatásnak szenteljük.

Fotó: Robert Markowitz.

Nem lenne túl nagy túlzás kijelenteni, hogy az ember mióta csak létezik, mindig is felfelé fordította a fejét, és eltöprengett azon, amit látott. A sötét eget beszövő fényes pontok hálója az idők hajnala óta mozgatja az emberek fantáziáját, viszont csak kevesebb, mint száz éve jutottunk el oda, hogy ne csak a kezünket nyújtsuk ki feléjük – hanem el is jussunk a csillagok közé. Cikksorozatunk eddigi részei közül egyediként egy olyan „szakmáról” esik most szó, melynek a robotok a létezése óta szerves részét képzik.

Az űrkor kezdetét 1957-re datáljuk, ekkor történt ugyanis, hogy a Szovjetunió az emberiség történelmében előszőr (ha nem számoljuk azt a német V-2-es rakétát, mely 1944-ben elérte az űr nemzetközileg is elismert határát, a magyar származású Kármán Tódorról elnevezett Kármán-vonalat) egy emberalkotta tárgyat juttatott a világűrbe. Bár a Szputnyik-1-et nehezen lehetne robotnak nevezni – nem volt több, mint egy rádióval felszerelt fémgömb – ez az esemény alapozta meg a robotok történetét az űrben és elindította az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti űrversenyt.

Ezt követte a Luna 2, melyet joggal nevezhetnénk az első olyan robotnak, mely sikerrel vitte végig űrbeli küldetését: belecsapódott a Holdba, adatokat gyűjtött, majd visszasugározta azokat a Földre. Bár mai szemmel nézve ez egy meglehetősen primitív konstrukciónak tűnhet, akkoriban ez volt a technológia csúcsa, és sikerét követve számos más robot is eljutott az űrbe, a Lunohod holdjárótól kezdve a Ranger űrszondákig.

Az első humanoid robotra kicsit tovább kellett várni, viszont előbb-utóbb ez is bekövetkezett: pontosabban 2011-ben, amikor a NASA Robonaut 2 nevű robotját felküldték a Nemzetközi Űrállomásra ahol egészen 2018-ig tevékenykedett, segítve az asztronautákat mindennapi feladataikban. Bár eredetileg csak egy torzó volt karokkal, később lábakat is kapott, haszna pedig inkább a belőle kinyert adatokból származott, mintsem az asztronautáknak nyújtott segítségben.

Sokszínűbbek, mint gondolnánk

Egy dolog viszont nyilvánvalóvá vált: az űrkutatás nem képzelhető el robotok nélkül. Ma már eljutottunk oda, hogy többféle, az űrben használatos robotot tudunk megkülönböztetni:

 Műholdak: olyan objektumok, melyek egy égitest körül keringenek és általában az információgyűjtés és továbbítás a feladatuk. A Szputnyik-1 az ilyen robotok meglehetősen kezdetleges prototípusa volt.

 Szondák: az ő feladatuk, hogy közel kerüljenek valamilyen égitesthez anélkül, hogy a bolygókörüli pályára állnának. Feladatuk pedig szintén az információgyűjtés.

Autonóm drónok: pontosan az, ami a csomagoláson áll: olyan, zéró- vagy alacsony gravitációban működő drónok, melyek segítik az asztronauták munkáját. Ez a japán drón például fényképeket készít az űrben:

 De olyan is van, melyet kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy a Hold felszínén működjön:

 Leszállóegységek: olyan robotok, melyeket arra terveztek, hogy leszálljanak egy adott égitestre, egy feladat, mely bonyolultabb, mint gondolnánk. Ezután felméréseket végeznek és információt küldenek vissza a Földre.

Hold/Marsjárók: olyan robotok, melyeket külön arra fejlesztettek ki, hogy a Hold vagy a Mars felszínén mozogjanak és felméréseket végezzenek. A CADRE nevű trió pedig egy lépéssel továbbhalad: ezek a robotok nemcsak a Földdel, hanem egymással is kapcsolatban állnak, segítve felfedezőküldetésük hatékonyságát.

 Robotkarok: pontosan az, aminek hangzik. Robotkarok az űrben, melyek nagyban megkönnyíthetik az emberek munkáját. Feladataik közé tartozik a karbantartás és javítás, valamint a különféle minták gyűjtése.

 Nem feltétlenül kell „csak” egy kart elképzelni, a Canadarm (mely az űrkutatásban használt robotkarok talán egyik legfontosabb márkája) által készített Dextre több karral is rendelkezik.

Humanoid robotok: bár a Borg eljövetelére egyelőre nem kell számítani, humanoid robotok (mint fent is említettük) már jó ideje jelen vannak az űrkutatásban. A szerepük pedig kritikus fontosságú lehet a jövőben: a NASA Valkyrie névre keresztelt humanoid robotja a remények szerint akár a Mars gyarmatosításában is jelentős szerepet vállalhat majd.

Légi járművek: olyan robotok, melyek képesek repülni egy másik égitest (esetünkben a Mars) légkörében. Ilyen az Ingenuity nevű űrkopter, mely felbecsülhetetlen szerepet vállalt a Mars feltérképezésében.

Föld- és vízalatti járművek: olyan robotok, melyeket arra terveztek, hogy a felszín alatt tevékenykedjenek. Például itt van a NASA EELS („angolnák”) névre keresztelt robotkígyója, melyet külön arra fejlesztettek ki, hogy a Szaturnush Enceladus nevű holdját borító jégrétegek alatti óceánt fedezze fel.

Nem lesz űrkutatás robotok nélkül

Feltehetnénk a szokásos kérdést, hogy

el fogják-e venni a robotok az űrkutatók munkáját?

Viszont teljesen felesleges. Nem, nem fogják. Az űrkutatás egy olyan terület, melyen a robotok a kezdetek óta kulcsfontosságú szerepet töltenek be, ez pedig csak tovább fog fokozódni. Embert küldeni az űrbe elképesztően drága és sok esetben veszélyes is, ezek a faktorok pedig csak megsokszorozódnak, ha a Holdra vagy a Marsa kéne küldeni őket. Bizonyos értelemben joggal állíthatnánk, hogy egy ideje már egy helyben toporog az űrkutatás, és ez akár igaz is lehetne, ha csak az olyan, hihetetlen publicitást kapó, és bizony jó részben geopolitikailag jelentős mérföldköveket vennénk figyelembe, mint a Szputnyik, Gagarin vagy Armstrong-ék küldetése. Az igazság ezzel szemben az, hogy elképzelhető, hogy pont a robotok fogják a kitörést jelenteni ebből a „toporgásból”. Segítségükkel áttörhetjük azokat a határokat, melyek ezidáig a Földre láncoltak minket, és az sem kizárt, hogy a Hold vagy a Mars gyarmatosításánál robotok fogják lerakni az első köveket.