Előző cikkünkben szó esett a középkori céhekről és egészen az úgynevezett felvilágosult abszolutizmusig tárgyaltuk a szakképzés történetét. Ebben a korban ültették el annak a rendszernek a magvait, melyet ma szakképzésnek nevezünk, azonban addig rögös út vezetett.

A 18. század végén Európát, de főleg annak uralkodóit addig még sosem tapasztalt sokk érte: Franciaországban kitört a forradalom, XVI. Lajos guillotine által fejét vesztette, majd nem sokkal később a napóleoni háborúk pusztították végig a kontinenst. Ennek nyomán a konzervatívabb uralkodón körében, a bécsi udvart is beleértve, bizalmatlanság támadt a felvilágosultság eszményei iránt. Ez pedig az oktatásra is rányomta a bélyegét: a minőségi oktatás és a profi szakemberek képzése háttérbe szorult és előtérbe került a feljebbvalók iránti tiszteletre, engedelmességre való nevelés.

Lassú hanyatlás, szerény sikerek

A selmeci akadémia dualizmus korabeli épülete
Kép: felvidek.ma

Semmi sem jellemzi ennek a kornak a szellemiségét, mint az, ami Tessedik Sámuel haladó szellemű intézményével történt: az alapító ellen ellenlábasai rágalmazó hadjáratot indítottak, az anyagi támogatás teljesen elapadt, iskolája pedig 1795-ben bezárta kapuit. Négy év múlva, az uralkodói háztól kapott szerény támogatásnak köszönhetően újra megnyílt, az alapfokú képzés mellett pedig középfokú szakképzéssel is foglalkozott. Már nem csak a gazdák és iparosok kitanítása volt a cél, hanem műszaki szakembereket, kereskedőket, közigazgatási tisztviselőket és néptanítókat is képzett. Ez azonban nem tartott sokáig: a szarvasi intézmény 1806-ban véglet bezárt.

Ezáltal ezt a kort szerény sikerek és lassú hanyatlás jellemezte.

1801-ben alapították meg a lipótújvári erdészeti iskolát, mely előszőr csak alapfokú képzéseket, 1803-tól viszont középfokú képzéseket is nyújtott, 1806-ban pedig Kismartonban is alapítottak egy hasonló intézményt. 1812-ben viszont a Habsburg-kormányzat bezáratta ezeket az iskolákat arra hivatkozva, hogy az 1807-ben alapított selmecbányai felsőokú erdészeti iskola feleslegessé tette őket.

hirdetés

A korban az alsófokú ipari képzést még mindig a céhek irányították, a nők pedig továbbra is ki voltak rekesztve a rendszerből. Az ipari szakoktatás csak 1841-ben, a Kossuth Lajos által vezetett Iparegyesület megalapításával vett lendületet. Ez az egyesület 1845-ben alapított Pesten úgynevezett mesterinas iskolát, melyben az inasok három év alatt írni, olvasni és számolni tanulhattak, a haladó diákok számára pedig elérhető volt a történelem, földrajz, kamatszámítás, könyvvitel és a technológiai ismeretek is. A kormányzat nem foglalkozott túlságosan sokat a nők tanításával, a lányok legfeljebb alapfokú ismereteket tanulhattak, társadalmi szervezetek és nőegyletek fenntartásában létesült intézményekben. Ilyenek voltak például az 1788-ban, szegény lányok számára alapított terézvárosi szövő-fonó tanfolyam mintájára 1810-től létrejött kézimunka iskolák, valamint az evangélikus egyházhoz köthető felvidéki leányiskolák.

A reformkor próbálkozásai

A Pesti Egyetem Korabeli épülete
Kép: mek.oszk.hu

Eközben a felsőfokú szakképzés is hanyatlott. A pesti egyetem mérnökképzésének idejét a törvény két évre korlátozta, a tananyag és az intézmény modernizálása elmaradt, visszaszorult a gépészet és az építészet oktatása. A korabeli politikusok arra a véleményre jutottak, hogy a bölcsészkar nem fektet megfelelő súlyt a műszaki tudományok oktatására, a mérnökképzés színvonalát pedig csak önálló műszaki intézmények létrehozásával lehet biztosítani. Mindennek ellenére a pesti egyetemen kiváló tanári gárda oktatott, olyan neveket felvonultatva mint Jedlik Ányos, a dinamó feltalálója, a diákok közül pedig olyan neves személyiségek kerültek ki, mint Sztoczek József, a műegyetem első rektora vagy Reitter Ferenc, az Andrássy út és a Nagykörút tervezője.

1825-re a magyar liberális nemesség befolyásának hatására már megszületett az a modernizálási szándék, melyet ma reformkorként ismerünk.

Ebben a korban, 1830-ban alapította hazánk első kereskedelmi szakiskoláját Bibanco Gyula Emánuel. Kereskedelmi számtant, földrajzot, jogot, könyvvitelt, áruismeretet és technológiai ismereteket tanítottak, valamint mintairodája, termék- és árugyűjteménye is volt. Ez a kezdeményezés sikeresnek bizonyult, mintájára több magániskolát is létrehoztak Budán, Temesváron, Pécsen, Győrben, Nagyszebenben és Kolozsváron. 1839-től pedig elkezdődött a kor másik műszaki területekkel foglalkozó felsőoktatási intézménye, a selmeci bányászati akadémia modernizálása. Olyan új tanszékek jöttek létre, mint az ábrázoló geometria, ásványtan, földtan és őslénytan, 1838-ban pedig egyesült a helyi erdészeti akadémiával, létrehozva a Bányászati és Erdészeti Akadémiát.

1848-ban jelentős esemény történt hazánkban: kitört a szabadságharc. Sajnos Magyarország nem sokáig volt független, a Batthyány-kormány pedig általában csak az elképzelések megfogalmazásáig jutott el. Terve volt véve a céhek megszüntetése és a szakképzési rendszer kialakítása, a honvédek toborzása, a függetlenségi harc miatt viszont a reformok elmaradtak. A szabadságharc legnagyobb fejleménye az lett, hogy elkezdték bevezetni a magyart, mint hivatalos tannyelvet, minek következtében a magyarul nem tudó diákok számára két új bányászati akadémiát alapítottak az ausztriai Leobenben és a csehországi Pribramban, csökkentve a selmeci intézmény jelentőségét.

A II. József halálától a szabadságharc végéig eltelt 58 év, mint láthatjuk, a stagnáció és a lassú haladás kora volt. Hazánk szakképzésének történetében az igaz áttörés a függetlenségi törekvések bukását követően csak 19 év múlva történt meg: a dualizmus korában. Erről a korról viszont cikksorozatunk következő része szól majd.