SZAKKÉPZÉS

Szakmaverzum-exkluzív: megvan az ország legjobb technikuma

Az ország keleti felében kell keresni a győztes iskolát.

Hankó Balázs elmondta: ennyivel emelkedik a szakképzésben oktatók bére

24 ezer oktatót érint.

Mi a fene az az NQF és EQF?

Felvázoljuk a rendszert.

Óriási teljesítmény: 876 iskola közül lettek a legjobbak

Egy győri technikum lett a legjobb a kompetenciamérésben.

Óriási mentek a szegedi diákok, bevették Kínát egy AI-versenyen

Úgy tűnik, a magyar diákoknak találták ki a nemzetközi tanulmányi versenyeket.

Nemcsak ti képezitek ám magatokat, hanem tanáraitok is, és nem is akárhol

Svájci támogatással halad a projektoktatás felé a szakképzés.

Tantárgy lesz a mesterséges intelligencia a szakképzésben

A tavaszi félévben már minden szakképző intézményben kell, hogy legyen a mesterségesintelligencia-képzés.

Ahol a szikra nemcsak a lángból pattan – egy​ mesterség, amit bárki újrakezdhet

Szeretnél szép tárgyakat alkotni? Ezen a képzésen a legjobb mesterektől tanulhatod ki a szakma csínját-bínját.

Új kezdeményezés: jönnek a diákmentorok

A program célja, hogy a szakképzésben erősítsék a közösségi összetartást és a mentális támogatást.

Bemutatjuk a vendéglátás ezermesterét

Elmondjuk, miért NEM zsákutca a pincér szakma.