A szakmai identitás nem akkor születik, amikor először sikerül valami. Az az első sikerélmény – ​fontos, jó, megerősít –​ de az még csak visszajelzés arra, hogy egy próbálkozás működik.

A szakmai identitás akkor kezd el kialakulni, amikor valami már nem „próbálkozás”. Hanem reflex. Az a pillanat, amikor nem azért állsz a tésztával, a csavarral, a mérőműszerrel, mert megtanultad az elméleti lépéseket, hanem mert már tudja a kezed, hogy mit kell csinálni. Az internalizálás. A testtudás. A szakma beleíródik a mozdulatba.

Donald Super amerikai pszichológus szerint (1990) a szakmai identitás nem döntés eredménye, hanem egy folyamaté. Először kipróbálod magad. Aztán kapsz visszajelzést. Aztán kapsz egy helyet a szakmán belül. Majd lassan –​ a rutinok, a testbe íródó mozdulatok, a reflexek –​ hozzád nőnek.

És egy ponton észre sem veszed, hogy már úgy használod az eszközeidet, mint a saját gondolataid meghosszabbítását.

Ez az a pont, ahol a szakma elkezdi építeni az identitást. Nem amikor megcsinálod –​ hanem amikor belehelyezkedsz.

Ezért van az, hogy a szakmai identitást nem lehet csak tantervvel átadni. Kell hozzá kontextus: műhelyszag, szerszámláda, sütő melege, a csarnok visszhangja, a grafikon mögött duruzsoló programsor. A szakma valójában abban a pillanatban kezd el identitássá válni, amikor a mozdulat már „magától megy”, és te nem gondolkodsz rajta. Mert a kezed már érti.

És akkor megtörténik a csoda.

 Nem „cukrásznak tanulsz” –​ cukrász vagy.
 Nem „gépész szakot végzel” –​ gépész vagy.
 Nem „asztalosnak készülsz” –​ asztalos vagy.

A szakmai identitás nem papíron születik. És nem az első siker pillanatában. Akkor születik,  amikor az eszköz és az ember már egy folyamat részeként működik. Ez az a pont, amikor az agy átírja: ez vagyok én.