Van a világnak egy része, ahol az iskola nem épület, hanem állapot. Ahol az oktatás nem mindig falak között zajlik, hanem sokszor a természet közepén, a legközelebbi árnyékot adó fa alatt. Ilyen hely Etiópia számos vidéki települése, ahol a tanulás feltétele gyakran csak ennyi: egy tanár, néhány gyerek, és egy fa. És ami ennél sokkal fontosabb: a tudásvágy.

Etiópiában több mint 30 ezer falusi iskola működik – közülük soknak nincs tetőszerkezete, nincsenek termei, vagy éppen padjai. Az UNESCO szerint az országban közel 2,6 millió gyerek tanul olyan körülmények között, amelyek nem felelnek meg az alapvető oktatási infrastruktúrával kapcsolatos elvárásoknak. Vidéken azonban ez nem akadály – sok helyen a tanórák a szabad ég alatt zajlanak. A diákok – legyenek akár gyerekek, akár felnőttek – a poros földre ülnek, a tanár az egyik gyökérre támaszkodva magyaráz, a tábla pedig lehet egy palatábla vagy egy a porba rajzolt ábra.

Ezek az úgynevezett „open-air schools” – szabadtéri iskolák – a lehetőségekhez mérten működnek, de nemcsak az erőforrások hiányát, hanem az alkalmazkodóképesség és a közösség erejét is mutatják. A tanárok sokszor hosszú kilométereket gyalogolnak, hogy a gyerekekhez érjenek, és megtartsák az óráikat. A diákok ugyanígy:

nem ritka, hogy egy 10 éves gyerek napi 5-6 kilométert sétál, hogy részt vehessen a tanításon.

Az etióp oktatási minisztérium programokat indított a helyzet javítására, de a kihívás óriási. A 2022-es adatok szerint az általános iskolai tanulók 46%-a még mindig nem jut hozzá rendszeres oktatáshoz. Ugyanakkor a közösségek önszerveződő módon is próbálnak változtatni: például néhány faluban közösen húznak fel ideiglenes menedéket az eső ellen, vagy

együtt adnak össze papírra, ceruzára, táblára.

És közben a tanulás mégis történik. Sőt, talán ott történik igazán. Mert ahol a tanulás nem elvárás, hanem kiváltság, ott a motiváció is más. Ott a gyerekek figyelnek. Ott a tanárok nemcsak tudást adnak át, hanem példát is mutatnak – elkötelezettségből, emberségből, hitből.

Talán furcsa ezt olvasni Európában, a laptop mögött. De az etióp fa alatti iskolák emlékeztetnek valamire, amit gyakran elfelejtünk: hogy az oktatás lényege nem a tégla és a csempe, hanem az ember. A tanító és a tanuló. Az egymásra figyelés, a fejlődés, a kíváncsiság. És hogy az iskolának néha tényleg csak egy árnyékot adó fa kell – meg néhány gyerek, aki aláül.

Ezért is érdemes figyelnünk rájuk. Nemcsak azért, mert szívszorító, hanem mert inspiráló. Mert megmutatják, hogy a tudásvágy a legnagyobb luxus – és egyben a legfontosabb esély a jövőre.