Saját sulijukat reklámozták – mozivásznon taroltak a diákfilmek
Mutatjuk a nyertes alkotásokat.
Mutatjuk a nyertes alkotásokat.
Három az egyben – immár Hódmezővásárhelyen is.
Országszerte jótékonysági akciókkal tették szebbé a rászorulók életét szakképzős diákok.
Pályaorientációs rendezvény, ahol a diákok láthatják, mely szakma lesz aranyat érő.
Egy éven belül az ország egyik legnagyobb és legmodernebb épülete készülhet el!
A technikum több mint 600 millió forintból újul meg.
A Hódmezővásárhelyi SZC és a Szegedi Tudományegyetem között született megállapodás.
A BYD autóipari vállalat komoly lehetőséget ajánl a térség technikusainak.
Konditeremben edzhetnek, de hamarosan csocsózhatnak is a makói szakiskolások.