_
hirdetés
_
hirdetés
Mi is a divat? Sok felfogás létezik, vegyük a legkézenfekvőbbet: a divat nem más, mint egy társadalmi médium, amely valamit megmutat vagy éppen elkendőz, egy design kategória, amelyre művészi formaként is tekinthetünk. S mi a fast fashion? Az a felfogás, amelyet számos világmárka képvisel – nem mondunk neveket. Röviden megfogalmazva: a luxusmárkák stílusát másolva, megfizethető áron, bemutatótól számítva két héten belül a vásárló kosarába pakolni a menő kollekciókat.
Szóval, elég menő a legújabb divat szerint öltözni, persze ne lepődj meg, ha öten jönnek szembe veled ugyanolyan szerkóban az utcán.
A divatipar árnyoldalai
A divat az olajipar után a második legpusztítóbb iparág a világon – mondják az elemzők. Egyetlen póló előállításához 2700 liter vízre van szükség, míg egy farmer legyártásához 8000 literre. Évente 92 millió tonna hulladék termelődik a divatipar által. Csak 11 millió textilhulladék keletkezik az Egyesült Államokban. A távol-keleti országokban ráadásul az eldobott textil többsége nagy halmokban hever a szeméttelepeken, s még ott is fog maradni akár több száz évig is a lebomlásra képtelen, magas műszál tartalom miatt. S akkor még nem beszéltünk a sweatshopokról, vagyis a gyárakról és a benne dolgozókról. 2013 áprilisában a Rana Plaza tragédiája nemcsak megrendítette az egész világot, hanem fel is hívta a figyelmet a divatipar árnyoldalaira. Bangladesben összedőlt a nyolcemeletes épület, amelynek legfelsőbb szintjein egy több mint ötezer embert foglalkoztató ruhakészítő üzem működött. A varrodákban 1800 kilós varrógépek sorával dolgoztak az emberek, így nem meglepő, hogy bekövetkezett a tragédia, amelyet már előző nap jelzett az, hogy a falak repedezni kezdtek. Másnap mégis megkezdték a munkát a ruhagyárban. Ez az eset számos társadalmi problémára hívta fel a figyelmet, amelyek egy része – minden törekvés ellenére – a mai napig megoldatlanok maradtak.
Mit tesznek a cégek és márkák a környezetszennyezés ellen?
Visszatérve a környezetvédelemre. A divatcégek sorra fogalmazzák meg erre irányuló felelősségvállalásukat. 2019 augusztusában került sor a 45. G7 csúcstalálkozóra Biarritzban, amelyen 37 cég és több mint 100 divatmárka csatlakozott Emmanuel Macron francia elnök „Divatpaktumjához”, amelynek célja a lehetetlennek tűnő fenntartható(bb) ipar létrehozása. A paktum aláírói ígéretet tettek arra, hogy
2050-re nullára csökkentik az üvegháztartásért felelős gázok kibocsájtását, valamint mellőzik az egyszer használatos műanyagok használatát a gyártási folyamataikban.
_
hirdetés
_
hirdetés
A kezdeményezés több kritikát kapott: egyfelől nem foglalkozik az emberi jogokkal, így a munkakörülmények javításával sem, másrészt a cégeket nem büntetik, ha nem teljesítik vállalásukat, maximum egy pár negatív véleménnyel kell majd szembenézniük. Az „öko” szócska, gyakorlatilag bármilyen fogalom elé odabiggyesztve felkelti a figyelmet, hisz a tudatosság és az odafigyelés jut róla eszünkbe. Ha van öko-karácsonyfa, természetes hogy léteznek öko kollekciók, megrendezik az Öko divathetet, s a ruhagyártásnál is előtérbe kerülnek a természetes anyagok. A probléma ezzel csak annyi, hogy ezek a kezdeményezések, ma még inkább kampányszagúak, mint eredetiek. De, bizakodjunk, lesz ez még másképp!

Szegeden Lakatos Márk stylist és Zanin Éva divatkutató tartott előadást a témáról
Mi a helyzet itthon?
A hazai divattervezők közül már többen odafigyelnek arra, milyen alapanyagokból álmodják meg ruhakölteményeiket. Zsigmond Dóra például a textíliák újrafestésével pezsdíti fel darabjait, aprócska varrodáját, egy pici házi üzemet, szülőfalujában – a Fejér megyei Alapon – rendezte be, s a gyártásban helyi szakemberek segítenek neki. Szegedi Kata kollekcióiban ugyancsak fontos szerepet kapnak az újrafelhasznált vintage matériák. „Az alternatív útkeresések meghatározóak lesznek a következő divattervezői generációk számára. A fenntarthatóság talán abban fog megmutatkozni, hogy visszalépünk a lokális szintre. Kevesebb, kisszériás kollekciókból válogatunk, jól variálható darabokból állítjuk össze ruhatárunkat. A 20-as, 30-as években egy jól öltözött asszonynak sem volt 2-3 szettnél több a szekrényében egy-egy szezonra, mégis lehetett sikkes és elegáns” – fejtette ki Lakatos Márk. A stylist szerint a stílus nem más, mint egy nyelv, amellyel szavak nélkül is kommunikálhatunk, megismerni a saját stílusnyelvünket pedig egy igazi önismereti út.
A kérdés már csak az, miért akarjuk a stílusunkat olyan emberekéhez hasonlóvá formálni, akik talán még önmagukra sem hasonlítanak egy címlapon?
A fast fashion termékek megvásárlásával szeretnénk azonosulni egy márka design elemeihez, közben mégis arra vágyunk, hogy különlegesnek, egyedinek érezhessük magunkat.
Mit tehetünk mi, „kicsiben”?
Ha divatról van szó, egy lánynak csupán két problémája van: 1. Nincs semmi, amit felvehetnék 2. Már nincs hely a szekrényben annak a semminek. Álszentség lenne tagadni, hogy a divat – jelenlegi formájában – a fogyasztásról szól. S hogy létezik-e fenntartható divat? Hát, ha létezik is, igencsak gyerekcipőben jár. Egy-egy „zöld” tanácsot, azért mi magunk is megfogadhatunk, mielőtt egy újabb olyan göncöt veszünk meg, amire nincs is igazán szükségünk, nem is igazán praktikus, lehet, hogy nem is áll jól, de olyan szép volt a színe. Néha érdemes belesnünk a szekrénybe, igazi kincskeresés, elfeledett darabokra bukkanhatunk. Amikor az Adidas piacra dobta újrahasznosított óceáni szemétből készített edzőcipőit rendesen kikerekedett a szemünk. Valljuk be, messze van még az az idő, amikor ezek az ötletek teljesen természetesek lesznek egy átlag vásárló számára, s szívesen tesszük bele a kosarunkba a spéci „zero waste”darabokat.
A szemléletváltás nem következhet be egyik pillanatról a másikra, hosszú út áll még előttünk. Azért próbálkozni lehet, „kicsiben” is!