A napokban mindenféle mérethelytelen öltönyökben izzadnak mindenféle gyerekek mindenféle padokban és próbálnak kétségbeestetten emlékezni, hogy ki volt Széphalom szülötte, és hogy melyik az erősebb: az ionos vagy a kovalens kötés. Nem is beszélve arról, hogy mekkora a valószínűsége, hogy egy zsákból a harmadik húzásra mindenképpen piros zokni kerül elő. Egyszóval: érettségi időszak van.

A vizsgák mindig megosztóak. Valahogy muszáj leszűrni, mérni a tudást és valahogy sorrendbe kell tenni azokat, akik a felsőoktatásba készülnek. Ez nem vita. Az viszont, hogy hogyan csináljuk… na, erről már megoszlanak a vélemények. És persze ilyenkor vizsgáznak a tanárok is, hiszen, ha az egész osztály béna például történelemből, akkor ott bizony felmerül a tanár felelőssége is.

Az érettségi nehéz. És ennek semmi köze ahhoz, hogy éppen milyen feladatokat kell megoldani. Az érettségi nehéz, mert kamaszkorban érkezik. A tavaszi fáradtság kellős közepén érkezik. Ráadásul az érettségi nehéz, mert mindezeken túl a hormonok is tombolnak. Ettől meg a szülők.

Az érettségizők egyszerre kapják az ívet, hogy ez életük legfontosabb vizsgája, ezen múlik a jövőjük és azt, hogy nem kell betojni, majd lesz valahogy. Érettségikor mindenkinek meg kell felelni. A szülőknek. A tanárnak. Az osztályfőnöknek. Az iskolának. A nagyinak. És persze Kerinek, Öcsi bácsinak. És ettől csak még nehezebb. Mert kit ne frusztrálna, ha folyton azt hallgatná, hogy a szomszéd Edina mennyi különórára járt, neki bezzeg biztos lesz vagy 82 százalékos a magyar és töriből is tuti az ötös.

Az érettségi fontos. Vagyis leginkább az azt megelőző évek tudásanyaga. Az érettségi igazából nem. Ma már évente kétszer lehet nekifutni. Ma már számos lehetőség van felnőttként is érettségizni. Ma már nem az érettségi határozza meg, hogy milyen karrierünk, életünk lesz. Kell az érettségi, ez nem kérdés. És kell a szakma, ez is alapigazság. De lehetőleg ne rokkanjon bele egyetlen érettségiző se a teherbe!

Tanárként, osztályfőnökként, érettségiztetőként láttam eleget. Ült előttem jó képességű gyermek összetörten, hebegve-habogva, megrettenve a feladattól. Láttam rosszul teljesítő diákot rettegve kimenni a teremből, mert tudta, otthon „lesz következménye” a bukásnak. Láttam neurotikus szülőt kudarcba hajszolni gyermekét csak azért, mert ha nem sikerül jól az érettségi, mit fognak szólni a rokonok.

Hideg veríték fut rajtam: „Mit fognak szólni a rokonok…” Kit érdekel, hogy mások mit szólnak???

Az érettségi fontos. Van, aki számára a végállomás, az utolsó, nagy megmérettetés. Van, aki számára meghatározza a karrierútját. Iszonyúan számítanak a felvételiben a pontok, és nagyon fontos, hogy lehető legjobbak legyünk. De igazából nem számít! Légyszi, ne haljatok bele az érettségi időszakba lelkileg! Annyit nem ér az egész!