Hajlamosak vagyunk képekben gondolkodni: elképzeljük, ahogy könnybe lábadt szemmel nézzük, hogy gyermekünk első vagy netán második diplomáját, doktoriját, phd-jét veszi át. Ahogyan a szomszédok irigykedve néznek ránk, miután elújságoltuk nekik, hogy gyermekünk a harmadik diploma után már azon töri a fejét, miből legyen a negyedik.

Gondoltban már fogalmazzuk „a csodagyerek kiváló szülője” kitüntetés átadási ceremóniáján elmondandó beszédünket, és már-már elérzékenyülünk e földön véghezvitt jóságunktól.

„Orvosügyvédközgazdász”

Tagadhatatlanul létezik még bennünk az elmúlt korokból genetikai úton öröklődött elhatárolás, mely szerint van értelmiségi és munkás, van orvos, ügyvéd, közgazdász meg a TÖBBI szakma. A „legalább a gyermekem vigye többre, mint én” elv alapján leginkább az általunk értelmiségi szakmák csúcsát képező „orvosügyvédközgazdász” vonalon tudjuk elképzelni utódunk pályáját. Ha azonban a gyermek eredményei ezt szembeötlően nem tennék lehetővé, akkor is legalább az egyetem legyen a cél. Mindegy mi, csak egyetem.

Konokul ragaszkodunk praktikusan bármilyen felsőoktatási végzettséghez, hiszen „azzal lehet jól keresni”, legyen az mérnök vagy germanisztika szak. Azt pedig képzeletünk megingathatatlan tényként kezeli, hogy az egyetemi padsorokba a gimnáziumon át vezet az út.

Gimnázium + egyetem lenne a biztos siker?

Azonban talán hallottunk már arról, – amennyiben pedig lelkes szakmaverzum.hu olvasók vagyunk, akkor egészen biztosan eljutott hozzánk a hír – hogy

ez ma már nagyon nincs így.

Nyilván az egyetem elvégzése egy magasabb szintet képvisel, viszont a nem megfelelő szak választás értékes éveket vehet el utódunktól, és mint tudjuk: az idő az egyetlen olyan árucikk, amely semmilyen boltban sem kapható.

Talán ezért mondta Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora egy lapunknak adott interjúban, hogy a gimnazisták sokszor nem tudják igazán, mit választanak. Valami alapján hoztak egy döntést, de sokszor csak utána szembesülnek azzal, hogy nem a megfelelő szakot választották. Ilyen értelemben a szakképzésből érkezők ritkábban „tévednek”.

Ha pedig netalán mellévertünk a cimbalomnak, és hőn szeretett utódunkat sikerült olyan pályára „rugdosni”, amelyet csak miattunk vagy az időben meghaladott elvek miatt vállalt be, nos ez esetben nagyon szomorú lesz az az utolsó film ott, Szent Péter előtt. Az élethosszig tartó tanulás korában, ha valaki (legyen az gyerek vagy felnőtt) nem szereti a szakmáját, behozhatatlan hátrányba kerül azokkal szemben, akik lelkesen végzik feladataikat és éjjel-nappal falják az újdonságokat saját területükön.

Hát mi folyik itt, szakképzésből egyetemre?

Ezzel talán meg is érkeztünk, ahhoz a felismeréshez, hogy bizony a szakképzésből is vezet út a felsőoktatásba. Ez az út pedig egyre szélesebb és egyre egyenesebb. Ráadásul az egyetemek is szívesen fogadják a technikumból érkezőket, hiszen ők „már látták, mivel fognak foglalkozni”.

Mielőtt azonban a gimnazista utóddal rendelkező szülők kövezésre emelnék kezüket, sietek leszögezni, hogy nyilván a gimnázium is lehet kitűnő választás, csak manapság nem az egyetlen; akkor sem, ha nemes sarjunk felsőoktatási végzettségre vágyna.

Érdemes lehet tehát elveinket felülvizsgálni, elfogadni, hogy a régi jó szakmák már nem az egyedüli útjai a megélhetésnek. Az értelmiségi és munkás közti határ nem létezik többé, az ezt jelző kerítést és a hozzá tartozó aknazárat elbontották. Olyan szakmák alakulnak ki amelyeket korábban elképzelni sem tudtunk, és olyanokból lehet tisztesen megélni, amiből sosem gondoltuk volna. A felsőoktatásba pedig már nem gimnáziumon keresztül vezet az egyetlen ösvény.

Minden változik, így nekünk sem árt

Ahhoz pedig, hogy hathatós segítséget tudjunk nyújtani szeretett utódunknak és láthassuk, ahogy örömmel végzett munkájában kiteljesedve boldog élete lesz; na ehhez kell a tájékozottságunk és rugalmasságunk.

Szóval akár jól is csinálhatnánk…