_
hirdetés
_
hirdetés
Három éve vezették be az új Nemzeti alaptantervet, több tantárgy tartalma változott, ez pedig nyilván érinti az érettségi követelményeket is. Mutatjuk, idén kiknek kell az új feltételek szerint vizsgáznia.
A rendes, a szintemelő, az előrehozott, a kiegészítő, az ismétlő, a javító, a pótló érettségi vizsgákat a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakkal bezárólag, a 2020. előtti vizsgakövetelmények szerint kell letennie minden vizsgázónak, aki nem a 2020-as Nat szerint kezdte el a tanulmányait. Na persze, mi sem magunktól vagyunk ennyire okosak. Rendszeresen böngésszük az Oktatási Hivatal tájékoztatóit. Hogy nektek már ne kelljen.
_
hirdetés
_
hirdetés
A többi között az is kiderül az anyagokból, hogy akik már a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték meg a tanulmányaikat (és alapvetően 2024-ben vagy később érettségiznének), de előrehozott vizsgát, illetve azt követően szintemelő, vagy pótló vizsgát szeretnének tenni; ők ezt az új vizsgakövetelmények szerint tehetik meg 2023 tavaszán és 2023 őszén.
A 2024 tavaszi vizsgaidőszaktól viszon már mindenkire egységesen az új vizsgakövetelmények érvényesek.
Tehát idén ősszel lesz az utolsó vizsgaidőszak, amikor még a korábbi követelmények érvényesek így, ha 2023 tavaszán terveztek vizsgázni úgy, hogy egyébként már van bizonyítványotok, akkor ezt a korábbi követelmények szerint tehetitek meg.
Fontos viszont, hogy 2024. január 1-je után már kizárólag az új követelmények szerint lehet csak érettségi vizsgát tenni. Ez utóbbi alól kivételt képez az ágazati, ágazaton belüli specializációs vizsgáknak egy szűk köre.
A gyakorlatban tehát ez azt jelenti, hogy a 2023-as őszi érettségiig érvényes követelményeket itt találjátok. A 2024-től érvényes követelményeket pedig itt nézhetitek meg az egyes tantárgyakhoz.