Vannak olyan szakmák, amelyek Magyarországon bizonyosan nem művelhetőek, de mégcsak nem is ország, hanem várospecifikusak. Elsőként annak jártunk utána, hogy hogyan képzik ki a Velencében oly népszerű gondolásokat!

Gondolatöri

A gondola az olaszországi Velence egyik szimbóluma. Ki ne látná lelki szemei előtt a vizet, rajta a hosszúkás hajót és a jól öltözött, csíkos pólós gondolást? Maga a hajó, a gondola érdekes szerkezet, ám eredete nem ismert, ugyanis az olaszok, a törökök, a görögök és a máltaiak is magukénak tartják.

Az első említést 1094-ben tették róla,

amikor is a velencei dózse olyan hajókat adományozott az embereknek, amelyekkel könnyedén járhatnak-kelhetnek a városban. (Na nem szívjóságból, hanem azért, hogy ne lázadjanak fel!)

Az első gondola, ami festményen szerepelt az 1400-as évekből való, de nem úgy nézett ki, ahogy a maiakat is láthatjuk. A tulajdonosok ügyeltek rá, hogy minél díszesebb legyen a kis hajó, ám a 16. században a vezetőség ezt megelégelte, és utasításba adta, hogy minden gondola feketére legyen festve, így kerülve el a versengést.

Vittore Carpaccio 1494-es festménye, az ,, Egy őrült gyógyulása”, melyen először szerepelt gondola / Kép: Wikipédia

A 17. századra már közel kilencezer gondola cirkált Velencében, és az idők folyamán az alakja olyanná fejlődött, hogy kifejezetten utasok szállítására legyen alkalmas, ugyanakkor könnyen lehessen vele közlekedni a szűk sikátorokban.

Mára csupán négyszáz gondola maradt a városban,

ám a régi szabály tartja magát: csakis feketére festett járművel közlekedhetnek az utasok.

A gondolások múltja…

A 16. században még nem kormányozhatott akárki ilyesfajta hajót,

gondolásnak ugyanis születni kellett!

Apa és fia között cserélt gazdát a lapát, hiszen egy életen át kellett tanulni a mesterséget. Ez nem csak a hajó kormányzásáról szólt, ennél sokkal többről: a gondolások voltak a város titkainak őrzői. Mindennek ellenére leginkább a szegény családok vállalták az ilyen típusú hajók vezetését. Életüket nehezítette, hogy az év csupán egy bizonyos szakaszában voltak a hajóban; télvíz idején másféle munkákat vállaltak.

Ma már akárki lehet gondolás. Szinte akárki.

…és jelene

Ma már nem apáról fiúra száll a ,,vezetési engedély”, ám így sincs könnyű dolga annak, aki ezt a szakmát tűzte ki élete álmául. Elsőként egy, külön erre a célra meghirdetett tanfolyamon kell részt venni, ahol a nebulók elsajátíthatják a hajó mozgásának fizikáját, megtanulnak legalább egy idegen nyelvet és nem utolsósorban a város történelmét és épületeit is megismerik.

Az elméleti leckék elsajátítása után gyakorlati órák következnek. Ehhez találni kell egy mentort, akivel 400 órát kell ,,vezetni”. Ha ez megvan, következnek a vizsgák! A tanulmányok végén felmérik a fizikai állapotot, a navigációs készségeket, a nyelvtudást, illetve Velencének alapos ismeretét is.

Ha minden sikerül, akkor kaphatják meg a tanulók jogosítványukat a gondolára.
Mára a gondolások munkáját nem jellemzi akkora szabadság, mint őseikét. A turizmus diktál, így az evezősök kénytelenek különböző ügynökségekhez csatlakozni, melyek biztos munkát közvetítenek ki nekik. Ez nem esik nehezükre, ugyanis a gondola elválaszthatatlan Velencétől és ezzel együtt az azt vezető gondolás is.

Megéri az a 400 óra gyakorlat!

A tanfolyam és a biztos munka ellenére azonban nem mindenkiből lehet gondolás. Ebbe a körbe rendkívül nehéz bekerülni, ugyanis

a Gondolások Céhe dönthet arról, hogy ki kerülhet be ebbe a körbe.

Érdekesség, hogy ugyan leginkább férfiak szokták ezt a munkát választani, 2010 augusztusában megkezdte a munkát Velence első női gondolása is!

Nem csoda, hogy nők is próbálkoznak, mert

ugyan fizikailag rendkívül megterhelő munka, megéri a fáradságot, ugyanis évente 150 ezer eurót (több, mint 60 millió forint 2022 végén) tehet zsebre, aki a turistákat ily módon hajóztatja.

Ha tehát ilyenben gondolkodsz, nem kell hozzá olasznak lenned, csak kitartónak és elhivatottnak, és már vezetheted is a gondolád! Fogadjunk, hogy ezt nem gondolád!