Alábecsült szakmák rovatunk következő fejezetéhez érve egy vőféllyel olvashattok beszélgetést, aki arról mesél, hogyan próbálja meg eloszlatni a szakmáról kialakult rossz véleményeket, tanulható-e ez a mesterség, és hogy miben változott a vőfélyek feladata az utóbbi évtizedekben.

Molnár Zsolt 2005-ben kezdte meg karrierjét, mint vőfély és ceremóniamester, majd lett belőle esküvői házigazda, az utóbbi időszakban pedig szertartásvezetőként is kipróbálta magát.

Fotó: Zsura Fruzsina/Moments Forever Photography

Hogyan lettél vőfély?

Úgy ugrottam bele, hogy nem is tudtam, hogy valójában mire számítsak. Egy közeli ismerős kért fel rá, ekkor kezdtem el utánanézni, mit csinál egy vőfély. Kicsi, batyus esküvő volt, sok ismerőssel. Ezt pár hasonló felkérés követte, majd 2008-ban fordult elő először, hogy számomra ismeretlen emberek hívtak. Ekkor még mindig nem voltam biztos benne, hogy ez az én utam, így időt kértem tőlük, hiszen ezzel kilépek a „komfortzónámból”. Végül elvállaltam, és mivel a pár jól érezte magát, és én is elégedett voltam magammal, úgy döntöttem, hogy nekivágok. Már az első pillanatban elhatároztam, hogy nem a régi stílust szeretném képviselni.

Hogy látod, valóban alábecsült ez a szakma?

Nagyon sokat változott a vőfélyek feladata az utóbbi évtizedekben, kifejlődött mellette a ceremóniamesteri vonal, mégis mindkét ágnak vannak vadhajtásai, amik a mai napig megvannak. Általában a negatív élmények maradnak meg az emberekben, így nagyon gyorsan kialakulhatnak olyan sztereotip beidegződések, hogy a vőfély leissza magát, obszcénül beszél, ízléstelen dolgokba és kellemetlen helyzetekbe viszi az embereket, ripacskodik: egyszóval kiskakas a szemétdombon. Többen hajlamosak főnökként viselkedni akár a párral, akár a szolgáltató partnerekkel szemben, nem rugalmasak, és ezek is hozzásegítették a szakmát a kialakult sztereotípiákhoz.

Én magam azon vagyok, hogy megmutassam, másként is lehet csinálni.

Ezzel is próbálom tompítani ezeket a negatív érzéseket, amiket az emberekből kiválthat a szakmánk. Ma már egyre több hiteles vőfélyt lehet találni, de sokan továbbra is megtévesztik a párokat.

Fotó: Zsura Fruzsina/Moments Forever Photography

Mi a különbség a vőfély és a ceremóniamester között? Mikor vált ez ketté?

A vőfély és a ceremóniamester két külön élethelyzetre adott válasz. Az egyik a hagyományosabb elemeket használja a szövegektől, köszöntőktől kezdve az öltözékig, míg az utóbbi nem beszél versekben, nem használ rigmusokat, nem vezet le kikérést, öltönyt visel, nem kalapot és mellényt. Ez abból az igényből született, hogy mára már nagyon elidegenedtek az emberek attól a fajta hagyományrendszertől, ami korábban evidens volt. Legutóbb a pár egyik fele módosítani szeretett volna a forgatókönyvön, mert az anyukája szerint illene, hogy legyen Himnusz a vacsoránál. Harminc évvel ezelőtt valóban ez volt a hagyomány, de ma már nincs ilyesmire igény, sok szokásról nem is tudja a menyasszony és a vőlegény, hogy mit szimbolizálnak. A mai párokhoz a folklorisztikus vonal sem áll közel, és kialakult egy olyan közeg, akik rugalmasak, modernek, a mai életformához sokkal közelebb álló stílust képviselnek, és ezt szeretnék látni a vőfélyüktől is.

Mi a feladatod egy esküvőn?

Jelenlétem már az esküvő előtti szervezési szakaszban is aktív. Úgy gondolom, hogy a feladatom akkor kezdődik, amikor „igen”-t mondanak rám a párok. A esküvő napján vezetem a vendégeket, kellő információval látom el őket, támogatom és tehermentesítem a párt. A szolgáltató-partnerekkel is egyeztetem a következő lépéseket, ha úgy adódik, tartom a kapcsolatot a sofőrrel, és ezen felül figyelek a hangulatra is. Ugyanakkor, szerintem ez önmagában nem elég, mert ha ezek rendben vannak, ettől még ugyanolyan lesz, mint bármilyen más rendezvény, legyen az egy falunap vagy egy városi kavalkád.

Attól, hogy esküvő legyen, alapvetően az érzéseknek kell mozogniuk, és ez csak akkor tud megvalósulni, ha személyessé tudom tenni.

Egy ilyen eseménynek a párhoz és a párról kell szólnia, nekik kell megjelenniük mindenben, minden pillanatban. Természetesen én sem így indultam; hosszú idő alatt alakult ki bennem, hogy hogyan tudnék önazonos lenni, így jutottam el odáig, hogy elsődlegesen nem vőfély és ceremóniamester, hanem önmagam vagyok. Próbálom követni az irányt, amit a pár kér, de ez kompromisszumok nélkül nem működik. Ezért fogalmaztam meg az „esküvői házigazda” szerepkörét, mert ez egy kicsit komplexebb: így tudok nemet mondani akkor, ha valaki olyan esküvőre szeretne hívni, ahol csak arra van szükség, hogy a háttérben legyen valaki, aki intézkedik. Ha hagyományos esküvőre keresnek vőfélyt, akkor sem én vagyok az emberük, mert más stílust képviselve nem lennék hiteles, és ez senkinek sem lenne jó. Sok személyes történetet, vonatkozást építek bele a napba, nagyon erős a freestyle.

Hogyan lehet elsajátítani ezt a szakmát?

Régebben a keresztszülők, vagy nagyobb testvérek kérték ki a menyasszonyt, de sok helyen mindkét családnak volt vőfélye. Ma már ez nincs, ennek ellenére továbbra sem képesítéshez kötött a szakma. Ennek ellenére bizonyos készségekre és képességekre szükség van, amelyeket tanfolyamokon, workshopokon, képzéseken lehet elmélyíteni. Ezek sok mindent lefednek a retorikától kezdve a forgatókönyv írásán át a kommunikációig. Nagyon fontos lenne a képzés, mert hiába tud valaki jól rajzolni, attól még nem lesz grafikus: tudnia kell, hogy miért úgy húzza azt a vonalat, ahogy. Van, aki azt mondja, hogy erre születni kell, ami talán túlzás, de tény, hogy bizonyos készségek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az ember minőségi szinten tudjon részt venni a pár nagy napján. Gyorsan fel kell ismerni a problémákat, higgadtan reagálni rájuk, megoldani őket. A felmerülő kínos helyzeteket kezelni kell, a forgatókönyvet alkalomadtán hirtelenjében kell újraírni, és ami a legfontosabb: alázatosnak kell lenni a párok, a vendégek, és maga az esküvő iránt. Ha ez nincs meg, akkor elvész a hitelesség, és marad egy szakma, viszont ha a vőfély figyelembe veszi ezeket, akkor nem csak egy munka lesz. A koronavírus és törölt esküvők idején különösen fontos volt az a plusz, amit esküvői házigazdaként nyújthattam, mert úgy éreztem, a pároknak szükségük van arra, hogy kibeszéljék, mit éreznek, és így talán könnyebben feldolgozták a történteket.

Fotó: Zsura Fruzsina/Moments Forever Photography

Mit csinálnak a vőfélyek télen?

Viccesen gondolhatnánk, hogy mi is bebújunk a barlangunkba, mint a macik, és az első napsugárra kijövünk. Az esküvőkkel való munkák nem érnek véget ősszel, mert a következő szezonra készülünk a párokkal: folyamatos ötletelés és konzultálás veszi kezdetét.
Akik másodállásban vőfélykednek, általában az esküvői szezon elmúltával tovább dolgoznak. Nekem az esküvőzés a fő tevékenységem, emellett táncot tanítok: szalagavatókra és esküvőkre készülünk, és emellett grafikával foglalkozom, ami már a vőfély munkám előtt is megvolt.

A munkád során rengeteget adsz a pároknak, a családjaiknak és a barátaiknak. Te mit kapsz ettől a munkától?

Olyan érzelmi töltést adnak ezek az események, amit szavakkal nagyon nehéz leírni. Amikor bekerülök egy család vagy baráti társaság életébe, és ismeretlenül engem szeretnének, ez egy hatalmas megtiszteltetés. Jön vele egy nagyon nagy felelősség is, de az, hogy részese lehetek egy ilyen ünnepnek, számomra elmondhatatlan. Külön öröm, amikor megkérdezik, hogy a menyasszony vagy a vőlegény barátja vagyok-e, mert olyan mintha régóta ismerném őket. A Covid új helyzetet is hozott. Mivel a személyességre törekszem, kipróbálhattam magam szertartásvezetőként is. Nemrégiben egy esküvőn, ahol az örömanya anyakönyvvezető volt, úgy jött oda hozzám, hogy nem gondolta, hogy egy szertartás lehet ennyire szép. Ezek a pillanatok, amikor az ember nem tudja, hogy mosolyogjon, könnyezzen, vagy a kettőt egyszerre. Látni, ahogyan csillog a vendégek szeme, ahogy örülnek a párnak, mindig megnyugtat, mert tudom, hogy ettől lesz a munkám kerek egész.