_
hirdetés
_
hirdetés
Itthon is jól ismert a hiányszakmák helyzete; tudjuk jól, milyen nehéz szerelőket találni, illetve az is tény, hogy kevés egészségügyi dolgozó van Magyarországon. Erre hozhat megoldást az Európai Unió!
A mutatók szerint rendkívüli módon változnak a készségtrendek az unióban, így egy konferencia keretében beszélgettek arról, hogyan érdemes megreformálni a munkaerőpiacot.
A szakértők szerint a digitalizáció felgyorsulása újabb szakemberekért kiált, s ezt helyzetet a koronavírus csak felerősítette.
Az online konferencia során felmerült a kérdés, hogy a jövő generációja hogyan fogja viselni a munkaerőpiac változó kihívásait. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a koronavírus megrengette a világot: sokan elveszítették a munkájukat, illetve több cég szembesült a home office megjelenésével, mely alapjaiban változtatta meg a munkavégzést.
Új irány
Nicola Schmit, a foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős európai biztos azt mondta a 230 résztvevőnek, hogy „a következő évek döntőek lehetnek a társadalmunknak: segítenünk kell az embereket a képzésben és újraképzésben, hogy európai színvonalon is megállják a helyüket a munkaerőpiacon”.
Ennek érdekében többet fektetnének a szakképzésbe mind anyagilag, mind szakértői szempontból, hiszen ahogy Nicola Schmit mondta:
„ma alapozhatjuk meg a holnapot”.
Ezen alapozáshoz nélkülözhetetlen lesz az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ (Cedefop) munkája, hiszen első körben az kerül megállapításra, hogy melyek azok a területek és szakmák, amik szakemberhiányban szenvednek.
_
hirdetés
_
hirdetés
A Cedefop ügyvezető igazgatója, Jürgen Siebel úgy fogalmazott, hogy a szakmák vizsgálata és ismerete elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy stabil foglalkoztatottsági hátteret alakítsanak ki mind a tanulóknak, mind a dolgozóknak.
A konferencia során arról is születtek tervek, hogy milyen módszerrel lehetne a szakképzést emberközpontúbbá tenni.
Hiányzó készségeink
Az észtországi Marju Lauristin, a társadalmi kommunikációk tanára arra mutatott rá, hogy a pandémia alatt határozott felismerés született arról, hogy milyen mértékben függ a digitalizációtól az emberiség, és így a munkaerőpiac is. Lauristin úgy fogalmazott, hogy ez az egész bizonyította, hogy „a jövő már itt van”.
A népszerű és hiányszakmák felmérése segíthet megérteni, hogy milyen készségek elsajátítása segíthet betömni az űrt a munkaerőpiac egyes ágazataiban. Mint elhangzott, ehhez
tanfolyamokat terveznek, melyekhez eszközöket és tanulási módszertan-javaslatokat is biztosítani fognak.

Pixabay
A kutatás menete
A Cedefop kutatása során a munka rendkívül gyorsan változó világában megvizsgálják majd a szakmai trendeket. Ennek értelmében egy adatbázis segítségével figyelik, hogy milyen online meghirdetett munkák a legnépszerűbbek. Ezen felül felmérik, hogy Európa-szerte melyek a leggyakoribb munkavállalói készségek, melyek használhatók és fejleszthetők a munkaerőpiacon.
A felmérés eredménye alapján kimutatható lesz, hogy milyen szakmákra van a legnagyobb igény, s ennek alapján felállítható lesz a szükséges tanfolyamok terve és menetrendje.
Amennyiben a terv megvalósul, számtalan, új szakképzés indulhat az Európai Unió területén, mely elsősorban a hiányszakmák betöltésére alapozna.