Bor, sajt, egy kis libamáj, édességgel megfűszerezve – a különböző rendezvényeken túl ez várt rád, ha kilátogattál az idei LibamájFesztiválra a Vajdahunyad várába. Azért „kis” libamáj, mert bár ez az étel volt a rendezvény névadója, nem sok helyen kaptál az amúgy nagyon finom étekből. Ezen kívül minden patent volt, de azért a pénztárcádat ne hagyd otthon, ha egy ilyen fesztiválra mész.

„Taste it” – mondta a sajtbódéban álló férfi, és már nyújtotta is a hatalmas kést, amin egy darabka sajt figyelt. A sok külföldi miatt alapból angolul szólnak, aztán mikor visszaszólsz magyarul, akkor vált át ő is. Mondanom sem kell fantasztikus íze volt, de fel sem tudtam ocsúdni az íz okozta mámorból, már kaptam a következő kóstolót. A tetszésemet egy zöldfűszeres kecskesajt nyerte el legjobban, de más termékből is vásároltam. Eddig meg voltam győződve róla, hogy az eladó személye nem befolyásol abban, hogy vásárolok-e az adott termékből vagy sem. (Persze van, amiben ez tényleg így van, mert ha ruhavásárlásra adom a fejem, akkor konkrét céllal megyek be az üzletbe, és az eladó személye nem fog befolyásolni a választásomban.) Itt viszont azon kaptam magam, hogy igenis fontosnak tartom a jó cégért. A kóstoltató rendkívül szimpatikus volt, bemutatta termékét, és látszott rajta, hogy szereti, amit csinál.

Nem hittem volna, hogy ezt is tudják überelni. De egy fiatalembernek – 30-as lehetett – sikerült. Homemade chilis cuccokat árult. De valami mennyei ízvilágot dobott össze. Voltak kevésbé csípősek, és tűzhányósak is, tehát mindenki megtalálhatta a számára még befogadható mennyiséget.

Ezt figyeld mi volt a kedvencem: kistermelői pikáns hagymalekvár, házilag termelt Scotch Bonnet chili paprikából, lila és vöröshagymából, termelői méz és tokaji aszú felhasználásával. Ehhez dobott még hozzá egy kis fűszert, nádcukrot és balzsamecetet. Fenséges.

Minden hozzávalót a saját földjén termel, és semmiféle mesterséges anyagot nem ad hozzá. Rendelni is lehet tőle, és bizonyos összeg felett ő állja a postaköltséget. Ha a sajtbódénál dicsértem az eladót, akkor a chilis termelő bőven megérdemli a vállveregetést. Természetes lazasággal, határozottsággal, és kellő tisztelettel mondta el termékeinek ismertetőjegyeit, mit, hogyan, csinál. És bár ugye a mondás szerint a jó borhoz nem kell cégér, ez a koma a stílusával biztos, hogy rápakolt az amúgy is kiváló portéka értékére.

Apropó borok. Természetesen a bor szerelmesei sem maradtak szomjasak. Számos termelő települt ki a fesztiválra és villantotta meg terményének gyümölcsét. Száraz, félszáraz, félédes, édes, vörös, fehér, rozé – mindenki kiválaszthatta kedvencét. Tisztán, és/vagy fröccsként is be lehetett dobni. A sajtokhoz pedig kiválóan passzoltak a szőlőből készült nedűk.

Ami egy kicsit csalódás volt – és a látogatók többsége is ezt a negatívumot rótta fel – hogy bár libamájfesztiválra jöttem, azt mindössze két helyen lehetett kapni. Egy bódénál, ahol csak konzerv formában tudtál venni – a kóstolód felejts el. Vagy pedig beálltál egy kifőzdeszerű hatalmas büfé előtt kígyózó sorba és vártál minimum fél órát, hogy sorra kerülj. Ráadásul üresjárat is volt, mert volt, hogy elfogyott a libamáj, ami egy libamájfesztiválon igazi kuriózumnak számít. Úgy vélem ezt a részét a szervezőknek érdemes lenne kicsit átgondolni. Kétlem, hogy hatalmas brainstorming kell hozzá, eggyel több helyszín már sokat javítana, és a magamfajta károgók is elcsendesednének.

Na, de mit jelent anyagilag egy ilyen fesztivál. Attól függ. Mehetsz egy kört, két deci borral meg egy kis sóspereccel és akkor pár ezer forintból megúszod – de az illatok túl csábítók lesznek. Ellenkező esetben viszont igencsak zsebbenyúlós. Egy-két deákot könnyen otthagysz, ha nem jól figyelsz. A bankkártya felejtős, a legtöbb helyen csak cashben tudsz fizetni.

Ha a szakmákat nézzük, voltak szép számmal.

Ételhez, italhoz kapcsolódó fesztiválhoz hűen voltak borászok, sajtkészítők, kézműves csokoládékészítők, kézműves sörfőzők, de lehetett vásárolni bőrdíszmű készítményeket.

Számos helyen el is mondják, mit hogyan készítenek, és egy-két kulisszatitkot is elárulnak a szakma csínjáról.

Összegezve a fentieket mindenkinek ajánlom, hogy látogasson ki hasonló rendezvényre, hiszen számos új és érdekes étellel, itallal, emberrel találkozhat. Meg egy kulturálódás senkinek sem árt.

(Fotók: facebook.com/mezogazdasagimuzeum)