_
hirdetés
_
hirdetés
Meztelen nős poszterek már nincsenek, helyette ma már a tiszta, rendezett műhely dívik. Simkó József Ladák javításával kezdte 1981-ben és kemény, áldozatos munkával ma a Pillant Szerviz alapító-tulajdonosa. Azt mondja, a szakemberhiány az autószerelőknél is komoly probléma. Szerinte az az autószerelő, aki ma Magyarországon nem keres meg havonta több százezer forintot, valamit rosszul csinál. Egy érdekes interjú, egy olyan emberrel, akinek olaj folyik az ereiben, aki még hisz a kétkezi munkában és boldogsággal tölti el, ha koszos a keze.
Él az a sztereotípia, hogy az autószerelők úsznak az olajban és meztelen nőket ábrázoló poszterek lógnak a falon. Önnél egyiket sem láttam. Ez ma már csak legenda?
Nekem sosem voltak meztelen nős képek a falon. Ismerek olyan kollégát, akinek még ma is van, de egyre ritkább. Ennek a változásnak be kellett következnie. Főleg a hölgy ismerőseim jegyzik meg, hogy: „Józsi, hol vannak a meztelen nős poszterek a falról”?
Ahogy szokták mondani, már az oviban is kisautó volt a jele?
Nekem csapágy volt (nevet). Egészen kiskoromtól kezdve édesapám mellett voltam gépek közelében, innen az autók és a szerszámok iránti szenvedély. Amikor a Bánki Donát szakmunkásképzőbe kerültem, az oktatóm látta rajtam, hogy sem a csavarhúzó, sem a köszörű, sem a reszelő nem ismeretlen fogalom számomra, és ő is vitt magával mindenhová – mert akkor még délutánonként „fusiztak” az emberek. Éppen ezért nekem nem nagyon kellett bejárnom a szakmai gyakorlatra, hanem azt mondta az oktatóm, hogy ott az a zsiguli, hozzá a szerszámok és csináljam meg. Elvégeztem a javítást, szóltam, hogy kész van és utána mehettem haza.

Simkó József nem bánja, ha koszos a keze.
A mai autókban sokkal több szerepe van az elektronikának. Ön 38 éve bütyköli a járgányokat. Kezdte a Ladákkal Wartburgokkal, most pedig már a hibrid és az elektromos autóknál tartunk. A technika fejlődésének követése milyen kihívás elé állít egy autószerelőt?
Régen elég volt egy szerszámos láda. Ha valaki lerobbant kimentem a ládámmal és megjavítottam az autóját. Ma már viszont néha három műhelynyi szerszám is kevés. A technológia fejlődése folyamatos fejlesztésre kényszerít minket. Ilyenek például a célszerszámok, a hibakódolvasók, a modern műszerek. Muszáj volt továbblépni. Vannak emberek, akik nem voltak hajlandók tovább fejlődni. Ők ezért egy javítást 3 óra alatt végeznek el, míg mi 16 perc alatt.
Vegyük például a fényezést. Van, aki ragaszkodik a régi típusú festékhez, amikor leveszi a tanksapka ajtót, összekeveri a festéket. Az új technológiának köszönhetően azonban beírjuk a festékkódot, a számítógép összekeveri, mi pedig felfújjuk és tökéletesen fest.
Tehát van, aki elfogadja, hogy haladni kell a korral, akik pedig nem, ők eltűnnek a süllyesztőben.
Sokan félnek, amikor szerelőhöz viszik az autót, hogy átverik őket. Hogyha valaki talált egy megbízható szerelőt, akkor azt biztosan megbecsüli. Ezzel kapcsolatban milyen tapasztalatai vannak?
Ma már számos módon adható visszajelzés egy autószerelő munkájával kapcsolatban. Az internet, a Google, a Facebook és társai új kapukat nyitottak e téren. Mi is élünk ezekkel a lehetőségekkel és szerencsére pozitív visszajelzéseket kapunk,
_
hirdetés
_
hirdetés
ötcsillagosra értékeltek minket.
Sok megkeresést kapunk ezek alapján, hogy látták az értékelést. Ez már egy bizalmat sugároz, a mi dolgunk pedig, hogy ezzel a bizalommal éljünk is. Valóban voltak olyan autószerelők, akik nem végezték el a munkát, vagy nem olyan minőségben, ahogy kellett volna. Sokan azt mondják, hogy már maga a műhely is nagyon fontos, hogy bizalmat ébresszen az ügyfélben. Tiszta ruha, tiszta szerszám, tiszta padló. Az ügyfelek azt mondják, hogyha te így vigyázol a környezetedre, akkor valószínűleg az autót is ezzel a hozzáállással javítod meg.
A számomra egyik legkedvesebb visszajelzés, amikor valaki küld egy fényképet, hogy egy autó elérte a 400 ezer km-t és köszönik szépen, mert végig mi szervizeltük. Ez nagyon jó érzés.

Szép napot, Simkó József. Miben segíthetek? – Hajnal kettőkor is így veszi fel a telefont.
Ön szerint mivel lehetne vonzóbbá tenni az autószerelő szakmát és hogyan kellene megreformálni a szakképzést?
A kulcs a nagyobb gyakorlati képzés. Fontos az oktató személye, hogy ő mennyire szereti a saját szakmáját, mert az átragad a diákokra is. Szeretni kell az embereket, a szakmát és szeretettel kellene átadni egy olyan embernek, aki motivált abban, hogy tanuljon. Tehát elég sok feladatnak kell megfelelni.
Közben az is nehéz, hogy annyira gyorsan változik a világ, a technológia, hogy amit ma oktatnak, az lehet, hogy 3 év múlva elavult lesz. Nehéz az is, hogy az iskolából kikerülő diákoknak szakmai ismerettel kellene, hogy rendelkezzenek, de hogyan, hogyha sosem ment autóhoz, csak elméleti képzést kapott. Ezáltal nehéz a diákokat motiválttá tenni, hogy igen, ebből lesz majd valami.
Éppen ezért szerintem a gyakorlati képzés óraszámát kellene elsősorban növelni.

A Pillanat Szervizben minden típusú autó megfordul.
Mennyire érzik saját bőrükön a munkaerőhiányt?
Abszolút megvan, bár nekünk ilyen problémánk nincs. Én mindig azt mondom, hogy nekem nem alkalmazottaim, hanem kollégáim vannak. Nagyon jó csapatot alkotunk. De a szakmában – mint, ahogy egyéb más területen is – általános a szakemberhiány.
A szakemberhiányhoz az is hozzátartozik, hogy sajnos manapság a szakmunkának, a kétkezi munkának nincs megbecsültsége. Az iskolákban kevés gyermek tanul szakmát.
Nekem azt mondta édesapám, hogy először legyen egy szakmám, utána annyi egyetemet végzek el, amennyit akarok.
Van olyan iskolaigazgató, aki elmesélte nekem, hogy 13-14-en járnak egy osztályba szakképzőben a korábbi 30-40 helyett. Manapság inkább az irodai munka, vagy más egyéb foglalkozás a divat.
Az autószerelő szakma felelősséggel jár, hiszen úgy kell egy autót megjavítani, hogy azzal egy család utazik, és haza is vigye őket.
Mi lehet az oka, hogy kevesen tanulnak szakmát?
Nincsenek motivált fiatalok, akik lelkesednének, mint, ahogy mi lelkesedtünk például Öveges professzorért. Megfásultan nyomkodják a telefont a sarokban. Pedig mindenki panaszkodik, hogy nincs kellő számú szakember Magyarországon, legyen az autószerelő, villanyszerelő, vagy éppen mosógépszerelő. Mégis kevesen járnak szakiskolába.

Tiszta, rendezett műhely.
A rendszerváltás után kialakult egy vállalkozói réteg, akik a semmiből építettek fel valamit lépésenként, persze ebben jó és hibás döntések egyaránt voltak, de valamit letettek az asztalra. Ez most itt van és működik, mert jelen vagyunk benne. Azonban azt látom, hogy ezt nincs kinek továbbadni. Nekem lehet, hogy a fiammal szerencsém lesz, úgy nézni ki, hogy van hozzá affinitása, de ha úgy dönt, hogy mégis mást csinálna, akkor támogatni fogom abban is.