A fiatalabb generáció biztosan döbbenten figyelne fel egy-két régi szakma hallatán, hiszen a gőzerővel fejlődő világunknak köszönhetően a munkaerő-piac napról napra változik, így a fejlett technikával és mesterséges intelligenciával felvértezett hétköznapokban már alig-alig emlékszünk a régi mesterségekre.
Pedig szép számmal akadtak hivatások, amiket ugyan már „ellepett a múlt pora”, mégis megéri beszélni róluk, hiszen a jelenlegi szakmáink nagy része ezekből a szakmákból fejlődött ki és alakult át a hosszú idő során.
Szemfelszedő
Gyulán kezdte meg működését az 1840-es években az első kis harisnyakötő üzem, ami természetesen csak a kezdete volt a magyarországi „harisnyaőrületnek”, hiszen a későbbiekben a nejlonharisnya nagyon értékes terméknek számított kis hazánkban is. Ha ritka alkalmakkor valaki hozzájutott egy-egy darabhoz, biztosan nem repesett az örömtől, ha véletlenül egy szem felszaladt az anyagon. Éppen ezért volt értékes a szemfelszedő munkája, aki olyan szépen eltüntette a szakadásokat, mintha ott sem lettek volna!
_
hirdetés
_
hirdetés
Olajütő
A növényi olaj mindig is fontos része volt a háztartások mindennapjainak, ám ahogy növekedtek az igények, úgy vált szükségletté a helyi olaj előállítása is. A különböző olajos magvak olajtartalmának kinyomására szolgáló berendezéssel végezték fontos munkájukat az olajütők, akik a magvakat először összezúzták, majd az így kapott megtört magot vízzel pépesítették, és folyamatos kevergetés mellet megpörkölték. Ezután a masszát egy állványzatba helyezték, majd préselő lapot helyeztek rá, és a beütött ékek segítségével egyre jobban összenyomták, egészen addig, amíg a rostok között lévő olaj kicsöpögött. Az olajütők munkája kétségtelenül nélkülözhetetlen volt a háztartások mindennapjainak zavartalan működése érdekében.
Gombkötő
Ha az ember begombol egy inget vagy blúzt biztosan nem fut át az agyán, hogy mennyi munka lehet elkészíteni egy-egy darabot. Pláne a régi időkben, amikor a gombkötő mesterember szőr-, selyem-, ezüst-és aranyszállal készült fonalakból alkotta meg a különféle fonott gombokat, a legnagyobb precizitással és pontossággal. Kellett hozzá türelem, az biztos!
Mézeskalácsos
Ki tudna ellenállni egy illatos, szépen kidíszített mézeskalácsnak, ami még finom is? A régi időkben sem volt ez másként, így a vásárok egyik kedvelt árucikke volt a mézeskalács, amit annak idején még csak kolostorokban állítottak elő, de később a 17. század elején nálunk is megjelentek az első céhek. A mesterek a tésztát egyébként egy fa kavaróteknőben bekavarták, majd törőpadon meggyúrták és kinyújtották. A mézeskalácsok többnyire pólyásbabát, huszárt vagy betyárt formáztak, de a szívforma is kedvelt motívum volt a vásárlók körében.
Ószeres
Biztosan nyitva kellett tartania a szemét egy valamirevaló ószeresnek, hiszen a feladata nemes egyszerűséggel az volt, hogy mindenféle hasznavehetetlen, másoknak már nem kellő holmit összegyűjtsön. Akinek kedve támadt régi tárgyakat cserélgetni, az mindenképpen felkeresett egy ószerest, hiszen a gyerekjátékoktól kezdve, a cserépedényeken, a csizmákon, ruhákon át a borotváig mindenféle „kincsre” bukkanhatott náluk az ember!
