Kállai-Verba Eszter a Szegedi SZC József Attila Szakképző Iskolájának harmadéves asztalos növendéke, aki sikerrel képviselte szakmáját és intézményét a Szakma Sztár Fesztiválon, harmadik helyezéssel zárta a versenyt. Az Eszterrel való beszélgetés nemcsak azt bizonyította be, hogy nőként is lehet boldogulni – nem is akárhogyan – egy férfias szakmában, hanem arra is rávilágított, hogy az asztalos mesterséghez legalább olyan fontos a művészi látásmód, mint a praktikus szemlélet.

Készül a fa szék: Eszter verseny közben

Hogyan kaptál kedvet az asztalos mesterség kitanulásához?

22 éves koromban egyfajta Isteni ihlet hatására jöttem rá egyik napról a másikra, hogy a fával kell foglalkoznom. Nagyapám asztalos, így már gyermekkoromban találkozhattam magával a mesterséggel. Azt már a kezdetektől tudtam, hogy egyedi bútorok készítésével szeretnék foglalkozni, és hogy ragaszkodok a tömör vagyis, az „igazi” fához. Szerettem volna olyan művészeti értékkel bíró technikákat is elsajátítani, mint mondjuk az intarzia vagy a fafaragás. Nagy szerencsém volt, hogy az iskolában Gergely Sándor tanár úrnak köszönhetően betekinthettem a famegmunkálásnak ezen részeibe is, osztályfőnököm Lukács Vencel és gyakorlatvezetőm Csanádi Péter pedig a kezdetektől fogva támogatta ez irányú törekvéseimet.

Asztalosként klasszikusan férfiakat képzelünk el. Egy női látásmód hogyan tud hozzátenni a szakma művészi aspektusaihoz?

Ami az erőnlétet illeti, szerintem az asztalossághoz nem kell olyan fizikai erő, amely ne lenne meg bárkiben, segítséget kérni nehezebb dolgok cipelésekor pedig a férfiak számára is munkavédelmi előírás. A művészi látásmód tekintetében, ha magamból indulok ki, engem a fa, mint szimbólum, mint archetípus is érdekel, így amikor fával dolgozom, nagyon bensőséges kapcsolatot alakítok ki magával az anyaggal, legyen szó akár pallóról, akár furnérról. Rengeteg szeretet, alázat és törődés kell ahhoz, hogy ez a kapcsolat működjön, s elég szentimentálisan élem meg ezt a folyamatot. Nem kizárt, hogy ez egy férfi esetében is így van, de talán belőlük hamarabb előjön a praktikus, „szakis” hozzáállás, ami persze legalább annyira fontos. Én sokat dédelgetem az anyagot, mire úgy érzem, hogy az olyan formát ölt, amivel elégedett vagyok.

Eszter egyik alkotása, a fiókos hokedli

Mi a véleményed a szakképzés jelenlegi helyzetéről, megítéléséről?

Emlékszem, általános iskolában szinte félni kellett attól, hogyha nem teljesítünk elég jól, szakiskolákban kötünk ki. Emiatt sajnos máig sokszor óriási szakadék húzódik a szakemberek és felsőoktatásban végzettek között.

Szerintem a felsőoktatáson kívül a szakképzés  lehetőségeit is meg kellene mutatni a fiataloknak

(ami nem a matek-biológia-kémia-fizika változatosságában merül ki), hogy többen találhassák meg azt az utat, ami nem csak az ősöktől áthagyományozódott társadalmi elvárások közt adhat valamiféle biztos alapot, hanem amivel esetleg beteljesedhet saját lényegük is. Minden út jó, amin szeretettel járnak.

Nemrégiben – sok szegedi társaddal együtt – sikerrel vettél részt a Szakma Sztár Fesztiválon. Mesélnél az élményeidről?

Osztályfőnököm javaslatára vágtam bele a három fordulós versenybe, amelynek végső fordulóját rendezték meg az elmúlt héten a Hungexpo területén. Egy széket kellett elkészítenünk tíz óra alatt, meglévő szempontok szerint. Izgalmas kihívás volt, még nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy meghatározott időn belül kelljen elkészülnöm. A műhelyben mindig tudok fordulni valakihez, aki eligazít, a versenyen viszont magamra voltam utalva, így szoktam az önállóságot is. Inkább pepecselős típus vagyok, így az utolsó másfél óra óriási hajtás volt, de sikerült megőrizni a lélekjelenlétemet. Harmadik helyezést értem el. Három éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy adott egy konkrét bútor, amit egyedül, 10 óra alatt el tudok készíteni, s ez csoda jó érzés.

Mester és tanítványa: Eszter gyakorlatvezetőjével, Csanádi Péterrel (fotó: Facebook)

Szakmai értelemben hogyan képzeled a jövődet? A Szakma Sztáron való szereplésed miben segít neked a későbbiekben?

Remélem, hogy el tudok helyezkedni egy olyan helyen, ahol olyasmivel tudok foglalkozni, ami tovább gyarapítja az ismereteimet olyan irányokban, amelyek érdekelnek. Remélem, idővel eljutok oda, hogy a saját alkotásaimból megélek, ehhez még hosszú út vezet. A versenyen megtapasztalhattam egy olyan motiváló szakmai közeget, amelyben nagyon jól éreztem magam, s ez új lendületet, egy kis önbizalmat adott ahhoz, hogy elhiggyem, jó helyen vagyok.

Az interjú alatt jó volt hallani, hogy milyen alázattal áll Eszter a szakmájához, és biztosak vagyunk benne, hogy hallani fogunk még róla a jövőben! Sok sikert kívánunk.